,,Az országban egymillióval dolgoznak többen, és a tervünk az, hogy még 300 ezren fognak, és akkor Magyarországon elérjük azt az állapotot, hogy ötmillió ember fog dolgozni” – mondta a kormányfő.…
,,Az országban egymillióval dolgoznak többen, és a tervünk az, hogy még 300 ezren fognak, és akkor Magyarországon elérjük azt az állapotot, hogy ötmillió ember fog dolgozni” – mondta a kormányfő.…
A balszélső reméli, lesz még lehetősége a nemzeti…
A tabella élén álló győriek kétszer is vezettek három góllal, a hajrában azonban a Paks…
Fölényes sikerükkel az „ágyúsok” ötpontosra hizlalták előnyüket az őket üldöző…
Gyökeres és Eze is duplázott, az Arsenal legyőzte a Tottenhament és továbbra is vezeti a tabellát. 🏴
3–0-ás hátrányból kapaszkodott a Paks, de nem tudta otthon tartani a három pontot az Eto ellen. 

Fodor Csenge nyilatkozott az NSO Tv-nek a korábban kitett nyilatkozata után: amíg Golovin Vlagyimir marad a szövettségi kapitány, nem fog nemzeti színekben játszani. 
Volodimir Zelenszkij európai katonákat akar telepíteni az ukrajnai frontvonalra.