Mi, magyarok vagyunk a világ legtehetségesebbjei – mondta Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter a szaktárca és a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Alapítvány együttműködési megállapodásának aláírásán csütörtökön Budapesten. A miniszter hangsúlyozt...

A miniszter hangsúlyozta: a magyar fiatalok a világ kutatási tehetségeinek rangsorában a tizedik helyén állnak. „Most arra kötünk szerződést az MCC-vel, hogy a jól megérdemelt első helyre törjünk” – jelentette ki.

A 19 évesen már kétszeres világbajnok Luke Littler egyedül több pénzdíjat nyert a pontszerző versenyeken az elmúlt két esztendőben, mint a világranglistán mögötte lévő három versenyző együttvéve.…

Magyar Péter ezzel örökre elásta magát

Brüsszelben nagyon dolgoznak azon, hogy Magyarországot is belesodorják egy esetleges EU és Oroszország közötti háborúba. A Tisza Párt vezetése nyíltan az európai…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye