A német védelmi miniszter közölte, hogy nem tudnak többet segíteni Ukrajnának, nem szállítanak további Patriot rakétákat. Boris Pistorius szerint Németország már így is aránytalanul sokat teljesített,…
Mi, magyarok nem akarjuk fizetni a háborút, nem akarjuk fizetni Ukrajna működését a következő tíz éven keresztül, vagy még ki tudja, meddig, és nem akarunk magasabb rezsit fizetni a háború miatt. A petícióban erre a három ügyre lehet nemet mondani – tájékoztatott Hidvéghi Balázs.
A német védelmi miniszter közölte, hogy nem tudnak többet segíteni Ukrajnának, nem szállítanak további Patriot rakétákat. Boris Pistorius szerint Németország már így is aránytalanul sokat teljesített,…
Történelmi jelentőségű szabadkereskedelmi megállapodást véglegesített India és az Európai Unió. Az egyezmény célja, hogy a felek csökkentsék az Egyesült Államoktól való függőséget, és egyben új…
A megszűnés útjára lépett a Magyar Szocialista Párt, harminchat év után a párt logója feltehetően nem lesz ott az április választási szavazólapon. 
A Magyar Nemzet információi szerint a párt önkéntesek…
Trump bízik benne, hogy nem kerül sor a fegyveres erők bevetésére