A tiszásoknak még azt az alapvető dolgot is el kell magyarázni, amit a balosok már 15 éve nem értenek, hogy igazából az EP-képviselők dolga az ország képviselete lenne Brüsszelben, nem az önös politikai érdekből az ország és a magyarok elleni aknamunka. Aztán csodálkoznak, hogy négyévente csúnyán kikapnak, vagy eltűnnek az EP-ből, mint a Momentum.

Megszólalt az Ukrajnában agyonvert Sebestyén József testvére.

Egy beregszászi magyar férfit ukrán katonák hurcoltak el és vertek meg brutálisan. A 45 éves Sebestyén József három hétig szenvedett a…

Magyar Péter a második legtöbbet hiányzó képviselő az Európai Parlamentben: az elmúlt egy évben mindössze 15 alkalommal szólalt fel, és ezeket egy híján mind Magyarország és a magyar kormány ellen…

Kiderült mennyit fizettek eddig a turisták a Velencébe való belépésért.
Több mint 720 ezer napi díjat fizető látogatót regisztráltak, a bevétel pedig meghaladta a tavalyi évben elért kétszeresét is.…

Ukrajna kapcsán ezerrel megy a világháborús hisztériakeltés. Ennek politikai, gazdasági és lélektani okai vannak. Tulajdonképpen senki sem hiszi el, hogy a három nukleáris szuperhatalom (az USA,…

Az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese szerint Trump új, 10–12 napos határidője az ukrajnai rendezésre veszélyes lépés, amely súlyos következményekkel járhat. Medvegyev hangsúlyozta: minden új…

Magyar Péter a második legtöbbet hiányzó képviselő az Európai Parlamentben: az elmúlt egy évben mindössze 15 alkalommal szólalt fel, és ezeket egy híján mind Magyarország és a magyar kormány ellen…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye