Nehéz szavakat találni arra, ami mostanában történik. Még alig tértünk magunkhoz Kollár Kinga beszéde után, ahol gyakorlatilag az EU-s pénzek visszatartását ünnepelte. Ő és a TISZA párt pozitívumként éli meg, hogy ez belső feszültséget szül.
Egy szociális válság lehetőségében politikai lehetőséget látni… szomorú.

Aztán újra előkerül a jól ismert narratíva: a pénzt azért nem kapjuk meg, mert „ellopja a Fidesz”. De közben ez a pénz még ide sem ért. Ha valamit el sem küldenek, hogyan lehet ellopni? Valahogy semmi sem áll össze, de talán nem is ez a cél. Nekem ez megint csak egy újabb uszításnak tűnik Magyar Péterék részéről.

Mi, akik ebben az országban élünk, dolgozunk, adózunk, és egyre gyakrabban érezzük úgy, hogy csak eszközök vagyunk valakik játszmáiban. Mintha egy sakkjátszmát néznénk, ahol a tét az, hogy mi lesz velünk. Csak az a baj, hogy ott kint, Brüsszelben, senki nem kérdezett meg bennünket, akarunk-e a táblán maradni.

És miközben próbáljuk megérteni, mit is jelent Kinga minden mondata, jön egy újabb nyilatkozat, ezúttal Gerzsenyitől, amelyben egyszerűen kimondja: „Politikai okokból nem kapjuk meg a pénzünket.”

Ez már nem hangzatos szólam. Ez beismerés. És közben egyik Tiszás EP képviselő sem vállal felelősséget, senki nem kér bocsánatot, senki nem mondja azt, hogy „tudjuk, hogy ez nehéz nektek, dolgozunk rajta.”

Pedig csak ezt szeretnénk hallani végre. Nem újabb szerepjátékokat. Nem újabb ellenségképeket. Hanem őszinteséget. És egy kis együttérzést azok felé, akiknek már most is nehéz.