Már magyar nyelven is elérhető a Save Europe Act hivatalos oldala!
Európa polgárai összefogtak, hogy közös erővel terjesszék “remigrációs” követeléseiket az Európai Bizottság elé.
1 millió aláírásra…
Menti a menthetetlent a teljes mainstream kormánypárti sajtó és a kitartott megmondóemberek.
Hegedűs Zsolt szakmai szempontból védhetetlen, aljas döntését, hogy politikai indulattól vezérelve felmentette a sokak által szeretett és tisztelt Győrfi Pált, a Mentőszolgálat szóvivőjét, próbálja mosdatni a teljes kormánypropaganda.
A mosdatás egyik eszköze szokás szerint az áldozat feketítése, sározása. CSAKHOGY!
️Most tessék megkapaszkodni!
Ami Győrfi Pál esetében "ügyeskedés", az a tiszás miniszter, Ruff Bálint esetében sikeres vállalkozói tevékenység! Hasonló szolgáltatás, hasonló nyereségráta, csak a bevétele jóval több Ruff úr cégének, mégis ég és föld a különbség!
️Ugye ti is látjátok, hogy van a jó (tiszás) meg a rossz (fideszes, pfuj!) nyereségráta? Na, ugye! Hát világos, mint a Nap, még ha kb. ugyanakkora is a kettő!
(Azt meg már meg sem említem, hogy Pali soha nem vállalt politikai szerepet, sőt soha nem foglalt állást politikai kérdésben, csak hát rá kell sütni a bélyeget, hogy mentsék a táncos lábú celebminisztert....)
Már magyar nyelven is elérhető a Save Europe Act hivatalos oldala!
Európa polgárai összefogtak, hogy közös erővel terjesszék “remigrációs” követeléseiket az Európai Bizottság elé.
1 millió aláírásra…
A Nemzeti Hitvallás. Többször újraolvasva sem értem, miért? Mi van benne, ami miatt ez a kormány számára vörös posztó.
Ma nem egy keretet vettek le a falról. A magyar önazonosság egyik jelképét akarják törölni.
A Nemzeti Hitvallás a hitről, a családról, a nemzetről, a szabadságról és történelmi örökségünkről szól.
A…
Ebben ugyan vajon melyik mondat szúrja a hatalom szemét?
Lehet, hogy már az első? 
Mennyibe kerül haznák szuverenitása?
Egy mondatot varunk epedve a miniszterelnök szájából. Az az egy mondat, amit keres, de egyelőre nem talál, így hangzik:
NEM HAJTJUK VÉGRE A MIGRÁCIÓS PAKTUMOT!
Magyar Péter nekiment a Nemzeti Hitvallásnak is. Legyen már bátor és mondja meg, hogy pontosan melyik az a sor, ami számára nem frankó!
Magyar Péter számon kérte rajtam a vagyonnyilatkozatom (ez már önmagában vicc), majd a válaszomra egy tiszás képviselő reagált, aki nem tájékozódott a párttársai hátteréről!
Na, innen szedje le a Tisza!
Mi büszkék vagyunk a Nemzeti Hitvallás minden sorára!
Isten, áldd meg a magyart! 