🤝Megható és felemelő pillanatokat élhettünk át Kemeneshőgyészen, ahol közösen avattuk fel azt a gyönyörű, faragott székelykaput, amelyet Kemeneshőgyész testvértelepülése, Csíkcsicsó közössége ajándékozott a falunak.

Számomra külön megtiszteltetés volt, hogy beszédet mondhattam ezen az ünnepi alkalmon.
A magyar történelem egyik legfontosabb tanulsága, hogy a magyaroknak nem egyszerűen igazuk van – hanem igazuk lesz. A szabadságért vívott küzdelmek sokszor a pillanatban vereséget szenvednek, de a történelem hosszú távon mindig igazságot szolgáltat azoknak, akik kitartanak a nemzet ügye mellett.
A székelykapu nemcsak egy szép alkotás, hanem erős jelképe annak, hogy a magyar közösségek a határokon túl is összetartoznak, és számíthatnak egymásra.

🤝🇭🇺Az ünnepségen részt vett Kövér László, az Országgyűlés elnöke, aki avatóbeszédében az összetartozás erejéről beszélt. A kaput ünnepélyes keretek közt, az egyházak képviselői áldották meg.
Köszönöm Péter Lukács, Csíkcsicsó polgármesterének és Kovács Tamás, Kemeneshőgyész polgármesterének a közös ünneplést és az együttműködést, és hogy velünk tartott Kovács Zoltán a térség korábbi képviselője is.

A versek, dalok és a citerazene még ünnepélyesebbé tették ezt a szép délutánt.

️Friss felmérés: a magyarok kétharmada egyetért az üzemanyagok védett árának bevezetésével. Nem engedünk Kijev és Magyar Péter zsarolásának!

A legújabb közvélemény-kutatás is igazolja, hogy az emberek…

Fidesz - A biztos választás!
Holnap Békemenet ️​ Minden békeszerető emberre szükség van!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média