️ A baloldali lakájmédiát továbbra sem érdeklik a tények, a vizitdíj atyja és a TISZA egészégügyi szakértője, Kincses Gyula megint össze-vissza beszél:

Azt állítja például, hogy ennyi pénzből nem lehet az ellátórendszert működtetni.
Igaz, akkoriban amikor ő államtitkár volt, 600 milliárd forintot vontak ki ez egészségügyből, míg ezzel szemben a jövő évi költségvetésben mintegy 2700 milliárd forinttal költünk többet az egészségügyre, mint az utolsó baloldali kormányok idején.

Kincses úr azt állítja, hogy kevesebb orvos és nővér van.
Valójában 2010-hez képet ma 9 ezerrel több orvos és több mint 20 ezerrel több szakdolgozó dolgozik a magyar egészségügyben.

Kincses úrnak sikerült azt mondania, hogy az összesen majdnem 40 milliárd forintos CT-, MR-fejlesztési és -beszerzési programtól nem lesz jobb a betegellátás.
Az állítás az észszerűségnek mond ellent.

A Tisza párt szakértője szerint a szakdolgozók esetében nem történt tisztességes béremelés.
Ezzel szemben az igazság az, hogy a Nemzeti Kormány 2016 óta kilencszer emelte az egészségügyi szakdolgozók bérét, és ezáltal 2010-hez képest több mint négyszeresére emelkedett az ápolók bére, míg a baloldali kormányok idején egyébként minden egészségügyi dolgozótól elvettek 1 havi bért.

Hab a tortán, hogy a tudatalattija is megszólalt: Kincses úr részéről a CT-MR-program kapcsán említett privatizáció nem nyelvbotlás volt, hanem a baloldali egészségügyi program egyik rendre visszatérő fontos eleme.

Az őrület a legvisszafogottabb kifejezés arra, ami most itt zajlik Brüsszelben. Miközben a világsajtó tele van azzal, hogy Ukrajnában egy háborús maffia lopja a pénzt, addig Von der Leyen újabb 100…

Brüsszelből egyre erősebben próbálnak ránk nyomást gyakorolni, hogy anyagilag és katonailag is beszálljunk a háborúba.

Itt, Bácsborsódon is világosan kimondjuk, hogy MI BÉKÉT AKARUNK ÉS NEM HÁBORÚT!…

Franciaország bajban van!

Már megtanulták, hogy mekkora kincs a biztonság, amit mi Magyarországon érezhetünk.

Ha rajtunk múlik, ez nem is változik!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média