Az október 10-i közös siker (a nyugdíj mellett továbbfoglalkoztatott eü. dolgozókra vonatkozó új szabályozás) után, ma ismét egy eredményes egyeztetésen vagyunk túl Cser Ágnessel a Magyarországi…
Új mentőállomással gazdagodott az Észak-alföldi régió
Nagy öröm számomra, hogy Kemecsén 750 millió forint állami támogatásnak köszönhetően egy teljesen új, modern mentőállomás épülhetett fel. A közel 460 nm-es, korszerű épületben a Mentőszolgálat munkatársai és a Központi Orvosi Ügyelet dolgozói végre olyan körülmények között végezhetik mindennapi, sokszor életmentő munkájukat, amilyet igazán megérdemelnek.
A kemecsei mentősök évente 3500–4000 esethez sietnek, nyolc környező település lakóinak nyújtva gyors és megbízható segítséget a bajban.
🤲 Szívügyem, hogy a mentősök is biztonságos, méltó körülmények között dolgozhassanak. Kormányzásunk kezdete óta mintegy országosan 60 új mentőállomást építettünk és 120-at újítottunk fel.
1160 mentőautót cseréltünk le, és év végéig további 101 új járművet vásárolunk 9 milliárd forintból. Miközben a legmodernebb orvostechnikai eszközökkel szereljük fel ezeket az autókat, a teljes járműpark is tovább fiatalodik. A megújítás eredményeként a flotta átlagéletkora hat év alá csökkent, ami uniós szinten is jelentős adat.
🤝 Jó egészséget és kevés munkát kívánok a mentőszolgálat dolgozóinak!
#kemecse #mentőszolgálat #OMSZ #egészségügy #fejlesztés #biztonság
Az október 10-i közös siker (a nyugdíj mellett továbbfoglalkoztatott eü. dolgozókra vonatkozó új szabályozás) után, ma ismét egy eredményes egyeztetésen vagyunk túl Cser Ágnessel a Magyarországi…
Napi szinten küzdünk azért, hogy Magyarországot ne tudják beletolni a háborúba.
Magyarország ENSZ ifjúsági küldötteivel, Wettstein Annamáriával és Balogh Péterrel találkoztam a Sándor-palotában.
A két fiatal elmesélte, hogy milyen kihívásokkal találkoznak, és hogyan képviselik New…
Demokráciánk és jogrendünk egyik tartóoszlopa tovább erősödött a bírói testület bővülésével.
Az Alaptörvényben rögzített jogkörömben eljárva – az Országos Bírósági Hivatal elnökének javaslatára – 123…
Erőt mutattunk: Széleskörű kiállás az atomenergia mellett Brüsszelben
- Gyürk András -
Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen elnöke levélben kér pénzt a tagállamoktól Ukrajna finanszírozására.
Egyértelmű a "nem" a migrációra, és egyértelmű az "igen" a családtámogatásokra Magyarországon.
A közös európai kémügynökség ötlete pusztán egy politikai blöff