A megtakarítás a betegek javát szolgálja

Idén zárult le a GYEK (Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Velkey László Gyermekegészségügyi Központ) épületeinek felújítása és energetikai korszerűsítése.

A 4 milliárd forintos beruházás keretében az A, B, C és D jelű szárnyakban
️ megújult a homlokzat,
hőszigetelési munkálatokat végeztek,
kicserélték a nyílászárókat,
️ beépítették a légkondicionáló berendezéseket,
korszerűsítették a légtechnikát és a vízelvezetést,
megújították a tetőt, valamint
️ árnyékolókat helyeztek ki.

A fejlesztésnek köszönhetően a központ CO2-kibocsátása 42%-kal csökkent,
évente pedig 30–35%-os energiamegtakarítás érhető el, ami nemcsak a környezetet kíméli, hanem hosszú távon a fenntarthatóságot és a további újításokat is biztosítja.

👶 A miskolci GYEK hazánk második legnagyobb gyermekegészségügyi központja,
a két éve, 3 milliárd forintból megújított sürgősségi osztálya egész Észak-Magyarországot ellátja.

🅷 A baleseti ellátások mellett összesen 23 szakrendelés – a többi között újszülött intenzív részleg, gyermeksebészet, rehabilitáció és gyermekonkológia is – a legmodernebb körülmények között működik.

#BorsodKórház #Miskolc #GYEK #gyermek #gyermekegészségügy #sürgősségi #SBO #baleset #újszülött #intenzívosztály #sebészet #gyermekonkológia #rehabilitáció #fejlesztés #energetikaifejlesztés #fenntarthatóság #egészségügy

Zöld jelzést kapott a Paks II. projekt!

A Paks II. beruházás mostantól állandó mentességet élvez a szankciók alól – sem európai, sem amerikai korlátozás nem érinti

Ez fontos lépés Magyarország…

Marad a rezsicsökkentés, semmilyen amerikai szankció nem vonatkozik Magyarországra
A rezsiárak továbbra is Magyarországon lesznek a legalacsonyabbak Európában.
Ennyi.

Orbán Viktor kiment Washingtonba, és elintézte a szankciók alóli mentességet.
Magyar Péter kiment Brüsszelbe, és elintézte, hogy ne adják ki a mentelmi jogát.
Kinek mi a fontos

Washingtonból Vásárhelyre - hétindító interjú a Rádió7-en!

Hogyan működnek a demokráciák? Ez lesz a mai téma az összehasonlító politika órámon!

Nézzék meg a teljes beszélgetést M. Kende Péterrel a Heti TV-ben! 👇📺

Az első és legfontosabb kérdés, hogy a rezsicsökkentést sikerült megvédeni! 💪🇭🇺

Továbbra is Magyarországon lesznek Európában a legalacsonyabb energiaárak.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média