Péter Magyar embere, Hegedűs Zsolt, ahelyett hogy felvállalna egy őszinte, élő adásban közvetített szakpolitikai vitát, inkább a közösségi médiában kezdett álhírgyártásba.

️ Nagyon azért nem lepődünk meg, mivel a politikai karrierjét is hazugsággal indította. Ő volt az, aki azt a rémhírt terjesztette "független, objektív" ortopéd szakorvosként, hogy a túlsúlyos betegek nem kaphatnak csípőprotézist Magyarországon. Azt persze sunyi módon elhallgatta, hogy ekkor ő titokban már fél éve a TISZA egészségügyi szakértőjeként tevékenykedett...

️ Talán arra is emlékszünk, hogy a Harcosok Klubja edzőtábor alatt Magyar Péter arról posztolt, hogy amíg én Zánkán "gyűlölködtem", ez a drága jó doktor bácsi még szombaton is egész nap a műtőben állt. Csak azt felejtették el megemlíteni, hogy jó pénzért, Bristolban️Nagy segítség ez a magyar családoknak...

️ Most egy csúsztatásoktól hemzsegő FB-posztban egy tervezett és jó előre beharangozott IT-karbantartást - ami egyébként nem csak az EESZT-t hanem szinte valamennyi kormányzati alrendszert érintett - próbál meg összeomlásként bemutatni. (Már ha egyáltalán ő írta... Vagy ha egyáltalán tud róla, hogy ilyesmi került ki a hivatalos oldalára. Mert tudjuk, hogy Kulja András ATV-s lebőgése óta Magyar Péter totális kontroll alatt tartja a "szakértőit".)

️ Állításával ellentétben az EESZT és a NISZ részéről minden előzetes felkészülés megtörtént - így a lakossági és szakmai felhasználók tájékoztatása is - annak érdekében, hogy a tervezett és szükségszerű karbantartás a legkisebb kellemetlenséget okozza. (Kommentben az EESZT lakossági portálján napok óta vezető helyen megtalálható tájékoztató. ️)

Péter! Ha már ennyi sebből vérzik ez a nyomorult magyar egészségügy, hát engedd meg Hegedűs úrnak, hogy élő adásban szembesítsen az összeomlással! Miért félted a "valaha volt legrosszabb államtitkártól"

Mondjatok igent legalább egy meghívásra! Jövő héten a Mandinerhez megyek, remélem megjelenik ott Hegedűs úr is! Én várom

Kötöttem az amerikai elnökkel egy pénzügyi védőpajzsról szóló megállapodást. Ha bármilyen külső támadás érné Magyarország pénzügyi rendszerét, akkor az amerikaiak meg fogják védeni.

- Orbán Viktor -

Minden magyar családnak az az érdeke, hogy minél hamarabb béke legyen, és a pénz ne menjen Ukrajnába.

Kedden Kistarcsára érkezik a Kérdezd a vk-elnököt! fórumsorozatom, mindenkit várok szeretettel, hogy megvitathassuk a település és a közélet legfontosabb kérdéseit! Bárki kérdezhet!

Több támogatás a családoknak, több megbecsülés az édesanyáknak!

2025. október 1-től a háromgyermekes édesanyák teljes személyi jövedelemadó-mentességet élveznek. Ez több százezer magyar család számára…

További amerikai befektetések érkeznek Magyarországra! 🤝🇺

Ukrajna próbál beleszólni a magyar választásokba – a nemzeti érdek a tét!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média