👶 Szülészetek újultak meg országszerte

Néhány év alatt, két ütemben közel 10 milliárd forint állami támogatásból fejlesztettük a fővárosi és a vidéki kórházak szülészeteit a Családbarát Szülészet Pályázati Program során.

👉 Ⅰ. Első körben csaknem 6,4 milliárd forintból 44 kórházat újítottunk fel és szereltünk fel a legmodernebb eszközökkel.

👉 Ⅱ. A pályázat második körében több mint 3,3 milliárd forint állami forrásból 53 szülészeti részleg infrastrukturális fejlesztéseit, eszközbeszerzéseit finanszíroztuk, valamint 100 millió forintból fejlesztettük az anya- és bababarát szülészeti ellátással kapcsolatos graduális és posztgraduális képzési rendszert.

️Amíg a TISZA- Párt egészségügyi miniszterjelöltje kórházak és szülészetek bezárására készül, addig a Kormány ezek fejlesztésén dolgozik.

Az alábbi képeken három korszerűsítést mutatok Önöknek:
az egri Markhot Ferenc Kórházban több mint 212 millió forintból,
a Kistarcsai Flór Ferenc Kórházban több mint 146 millió forintból,
a Hódmezővásárhelyi–Makói Egészségügyi Ellátó Központban több mint 60 millió forintból családbarát szülészeti osztályokat, csecsemő- és koraszülött részlegeket, szülőszobákat, kórtermeket újítottunk fel, egyágyas szülőszobákat alakítottunk ki, valamint az egészségügyi dolgozók pihenőhelyiségeit tettük komfortosabbá.

Donald Tusk újabb támadást indított Magyarország ellen.

Azért teszi, mert otthon nagy bajban van. A pártja elveszítette az elnökválasztást, a kormánya instabil, és hátrányban van a közvélemény-…

A nők nyugdíjas évei békében, boldogságban teljenek

Brüsszel célja, hogy folytatódjon az ukrajnai háború. A háború folytatásához viszont pénz kell. Pénzt pedig csak magasabb adókból, a családok és a vállalkozások…

KDNP Teadélután Gyöngyösön

A gyöngyösi alapszervezet teadélutánjának vendége Varga-Bajusz Veronika államtitkár asszony volt.

️ A beszélgetés főbb témái között az oktatás és a hátrányos helyzetű…

Hidvéghi Balázs: szerintünk a családokat kell támogatni, nem a migrációban kell keresni a megoldást.

Donald Tusk újabb támadást indított Magyarország ellen.

Azért teszi, mert otthon nagy bajban van. A pártja elveszítette az elnökválasztást, a kormánya instabil, és hátrányban van a közvélemény-…

Újpest, ahol szeretünk élni!
Izgalmas új videósorozat indul a közösségi oldalaimon, ahol megmutatom kedvenc helyeimet a kerületben és az Újpestiség lényegét.
1️⃣ Az első állomás a fiaim iskolája, a…

Különösen jópofa emberek dolgoznak az RTL-nél. (Jegyezzük meg, ez a Kolosi Péter- és Kotroczó Róbert-féle csatorna.)

Azt kérdezik most tőlünk, hogy a Fidesz aláírja-e a Tisza Párt és a kétszínű Magyar…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média