Kiállás a magyar nők mellett - Lannert Judit méltatlan szavai után

Nyílt levél Lannert Judit miniszter asszonynak a magyar nők nevében

Tisztelt Miniszter Asszony

Ön a Facebook-oldalán olyan mondatot tett közzé, amely sok magyar nőt méltán bántott meg. Azt írta, hogy „láthatóan a Fidesz érában a nők a reprezentativitás célját szolgálták és nem gondolták róluk, hogy dolgozniuk kellene komolyan.”.

Ez a mondat megalázó. Sőt, nemcsak a politikus nőket sérti és alázza meg, hanem minden magyar nőt, azaz olyan nőket, aki az elmúlt években munkával, gyermekneveléssel és a családjuk valamint a közösségük szolgálatában dolgoztak.

Minden nőnek, akár családanya akár nem, a munkája komoly.

Tavaly 2,2 millió női honfitársunk volt már foglalkoztatott éves átlagban, ez majdnem félmillióval (kb. 460 ezerrel) több, mint 2010-ben volt. A 20-64 éves nők foglalkoztatási rátája már 77%, a sereghajtók közül a nyolcadik legjobbak lettünk az unióban. Az elmúlt 15 évben a növekedésünk a második legnagyobb a tagállamok között.

Egy női vezető munkája komoly, bármit ír is Ön. Tavaly a vezetői munkakörben dolgozók 42 százaléka nő volt Magyarországon. Ez az arány az ötödik legnagyobb az unióban.

A közéletben lehet vitázni. Lehet kormányokat bírálni. De nőket lenézni, teljesítményüket kétségbe vonni és díszletként beszélni róluk elfogadhatatlan.

️☝️Ezért arra kérjük és felszólítjuk Önt, hogy KÉRJEN BOCSÁNATOT A MAGYAR NŐKTŐL és családanyáktól. Tegye világossá, hogy nem tartja kevesebbnek azok munkáját sem, akik más politikai oldalon álltak vagy állnak, mint Ön.

☝️A nők tiszteletet érdemelnek, nem kioktatást.

☝️ÁLLJUNK KI A MAGYAR NŐK MÉLTÓSÁGÁÉRT!

Szalai Piroska
Máthé Zsuzsa
Vitályos Eszter
Hegedűs Barbara
Szentkirályi Alexandra
Koncz Zsófia
Csibi Krisztina
Lezsák Anna
Bóka János
Rétvári Bence
Pócs János
Hídvéghi Balázs
Németh Balázs
Panyi Miklós
Latorcai Csaba
Zsigó Róbert
Radics Béla
Takács Péter
Gyopáros Alpár
Takács Árpád
Szűcs Gábor
Tuzson Bence
Palóc André

-----------------------------------
👉Kérlek, ha egyetértesz a levél tartalmával, oszd meg!

Letette az esküt Palóc André. Sok sikert a munkájához!

Hűha! A művész urak már arról beszélnek a Sziget színpadán, hogy ők minden kormánnyal kritikusak Már most ciki tiszásnak menni.

ABSZOLÚT MENEKÜLNEK

Interjú a Tisza-kormány válságkezelésének hiányosságairól, parlamenti aktualitásokról és az illegitim köztársasági elnök megválasztásáról a HírTV-n

Érdemes megnézni a teljes beszélgetést!

Nyílt levél Lannert Judit miniszter asszonynak a magyar nők nevében

Tisztelt Miniszter Asszony

Ön a Facebook-oldalán olyan mondatot tett közzé, amely sok magyar nőt méltán bántott meg. Azt írta,…

Még az óvodában se viselkedik úgy senki, mint ahogy a tiszások viselkednek a Parlamentben. Méltatlan.

Holnap kiderül...! Latorcai Csaba videójából egyértelművé válik, miért nem vesz részt a KDNP az abszolút filmszínház következő felvonásában!

Szent Lőrinc diakónus, vértanú ünnepe van ma.

Lőrinc mint diákonus különösen gondot viselt a szegényekre és a betegekre. Mivel fődiákonus volt, másik hat társának munkáját is ő irányította. Maga is…

👉 Milyen konkrét intézkedésekkel kívánja segíteni a Kormány a Balaton és a Velencei-tó térségében működő turisztikai vállalkozásokat?

👇 Kapitány István minisztert kérdeztem! Válaszát a kommentben…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média