👉 Ukrajna uniós csatlakozása
Az uniós források és az azokhoz vezető út
A lengyel kormányváltás
A magyar uniós elnökség
A V4-ek jövője
És még Michael Jackson telefonszáma is szóba jött Bóka János…
️ Még csak január 18-a van, de már tisztán látszik: az európai baloldal nem változott semmit tavaly óta. Az Európai Parlamentből ismét alaptalan és magyarellenes támadások érik hazánkat.
👉 A brüsszeli baloldal és a szebb napokat látott Európai Néppárt kezdeményezésére a képviselők ma indítványt fogadtak el, amelyben a Magyarország elleni jogállamisági eljárások felgyorsítását, hazánk szavazati jogának megvonását kérik. A dokumentum arra kéri a Bizottságot, hogy ne fizesse ki a hazánknak járó forrásokat. Mindezt annak ellenére, hogy már megkezdték a Magyarországot ezek kifizetését.
Ha még ez sem lenne elég, a baloldali brüsszeli elit a soros uniós elnökségünkkel kapcsolatban is próbálja támadni Magyarországot. Pedig egyértelmű: az elnökségre való felkészülést megkezdtük, a munka gördülékenyen és profin zajlik. Kormányzati szinten kiemelt ügyként tekintünk a mérföldkövek teljesítésére és a soros elnökségi feladatok ellátására.
Bár már hozzá kellett szoknunk, továbbra is elkeseredettséggel tapasztaljuk, hogy magyar képviselők is beállnak a fősodor mögé és valótlanságokat híresztelnek saját hazájukról. A sorozatosan elhibázott döntéseket hozó, az európai polgárok érdekeit semmibe vevő brüsszeli baloldal nem valószínű, hogy valaha is jobb belátásra tér. Ha újra versenyképes, erős nemzetállamokra épülő Európát szeretnénk - olyat, amelyhez 20 évvel ezelőtt csatlakoztunk, és amilyet az alapító atyák is megálmodtak - akkor először az európai parlamenti választáson kell jó eredményeket elérnünk. Akkor az európaiak egyértelműen megüzenhetik Brüsszelnek, hogy nem kérünk a mostani baloldali elit cirkuszából, a folyamatos politikai nyomásgyakorlásból és zsarolásokból, és kiállunk az európai nemzetállamok szuverenitásáért.
Nem engedünk a hazug nyomásnak, és megvédjük Magyarország nemzeti érdekeit.
👉 Ukrajna uniós csatlakozása
Az uniós források és az azokhoz vezető út
A lengyel kormányváltás
A magyar uniós elnökség
A V4-ek jövője
És még Michael Jackson telefonszáma is szóba jött Bóka János…
Magyarország számára vörös vonal a gyermekeket érintő genderpropaganda, és a migránsok beengedése.
Március 1-től átlagosan húsz százalékkal nőnek a szakápolói bérek.
Megérkezett Vietnám miniszterelnöke és hosszú előkészítés után tizennégy kétoldalú egyezményt is aláírunk a következő napokban.
Ezek közül a legfontosabb a külpolitikai együttműködésről szól:…
️ Ebben a ciklusban meg fogjuk duplázni a pedagógusbéreket.
/Kormányinfó/
A dollárbaloldal európai parlamenti képviselői:
- tollba mondják a Magyarországot elítélő jelentéseket,
- felszólalnak Brüsszelben, hogy ítéljék el hazánkat,
- blokkolni akarják az Erasmus-programot és
-…
Indul a CSOK Plusz, tovább bővül a falusi CSOK, újra emelkedik a minimálbér. Azért dolgoznunk, hogy a mostani rendkívüli időszakban is minden segítséget megadjunk a magyar családoknak.
magyar -
vietnámi sajtótájékoztató
1.518.455-en töltötték ki a szuverenitásunk védelméről szóló nemzeti konzultációt.
Brüsszelnek meg kell hallania a magyarok hangját!
Pierbattista Pizzaballa bíboros, a jeruzsálemi latin pátriárka csütörtökön részt vett a Magyar Parlamenti Imacsoport imareggelijén, amelyen ott volt Vejkey Imre is a Magyar Parlamenti Imacsoport…