🤝 A sport közösséget teremt, összekapcsol.

Szusza Ferenc egy igazi sportlegenda volt, nemcsak Újpesten és Magyarországon, hanem Spanyolországban is sok tisztelője van.

Alfonso Dastis spanyol nagykövet úrral már több tanácskozáson, bizottsági ülésen egyeztettünk a kiemelt EU-s ügyekről, illetve az uniós elnökségi triónk kulcsfontosságú kérdéseiről, és egy szakmai megbeszélés után az is kiderült, hogy az Atlético Madrid szurkolója.

Innentől egyértelmű volt: közösen is meg kell emlékeznünk Szusza Ferencről, az UTE és a magyar válogatott egykori szenzációs játékosáról, az Atlético egykori elismert edzőjéről.

ℹ️ Pár tény „Ferike”, azaz a „Mágus” teljesítményéről:
- 1008 mérkőzésen lépett pályára, és 1132 gólt szerzett, mérkőzésenkénti gólátlaga 1,12 volt.
- Szeretett lila-fehér egyesületét 26 éven át szolgálta futballistaként, 1945-ben, 1946-ban, 1957-ben és 1960-ban, összesen 4 bajnoki címet is szerzett, s noha gólkirály egyszer sem volt, 397 találata valószínűleg örök időre elérhetetlen csúcs marad.
- Legkiemelkedőbb játékát 1947. szeptember 14-én, az Ausztria elleni találkozón (3:4) mutatta. Arról igazán nem tehetett, hogy három pompás gólja sem bizonyult elegendőnek a vereség elkerüléséhez.
- 24 válogatott mérkőzésen szerepelt 1942 és 1956 között; 18 gólt lőtt.

Ma egy régi baráttal, Lorenzo Fontanával az Olasz Köztársaság Képviselőházának elnökével találkoztam

Fontos, hogy a hasonló gondolkodású nemzetek között, – mint Olaszország és Magyarország - erős…

Eredmények és célok tükrében - beszámolók a Parlamentben.

️Korszakváltás zajlik a Magyar Honvédségben. A veszélyek korában a béke és a biztonság felértékelődött, ezért célunk és feladatunk, hogy a…

Idén eddig 173 ezer illegális belépési kísérletet hiúsítottunk meg️Brüsszel nem megállítani, hanem megszervezni akarja a migrációt. Mi MEGVÉDJÜK hazánk biztonságát!

A magyarok véleményére a világ távoli pontjain is kíváncsiak
️Kirgizisztánban is békét akarnak, és abban is egyetértenek velünk, hogy a külpolitikát a kölcsönös tiszteletre kell alapozni.

Diplomáciai nagyüzem: találkozó Gjeneza Budima koszovói, Mohamed Ibrahim El Shinawy egyiptomi és Yacov Hadas-Handelsman izraeli nagykövetekkel.

Veszélyek korában élünk, ezért különösen felértékelődik…

A 2️⃣5️⃣ év alatti fiatalok SZJA mentessége eddig 3️⃣3️⃣0️⃣ ezer fiatalnak️jelentett összesen 2️⃣4️⃣0️⃣ milliárd forint kedvezményt

️A tegnap esti václigeti csőtörés után azonnali tájékoztatást és intézkedést kértem a katasztrófavédelem és a vízművek vezetőitől.
A katasztrófavédelem haladéktalanul a helyszínre küldte a mobil labort…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média