Én már nem lehetek szurkoló. Elnökként nem tehetem meg, hogy érzelemből hozok döntéseket.

Egyszer egy konferencián azt mondta az előadó, hogy több klubvezetési modell is létezik. Van olyan, hogy a…

Tisztelet a hősöknek!

Nyolcvan éve, 1943. január 12-én történt a doni katasztrófa, aminek következtében mintegy 130 ezer magyar katona esett el, sebesült meg vagy került szovjet fogságba.

Emléküket…

Amíg a mi nemzeti és politikai közösségünk együtt van, addig nincs az az összeg, amellyel Magyarország függetlenségét meg lehetne vásárolni.

Együtt erő vagyunk!

A világháborúk tanulságát nálunk vérben és földben mérik.
Ezért nekünk ki kell maradnunk a nagyhatalmak játszmáiból és háborúikból

Gyertyát gyújtottam a doni…

A költségvetés központjában a rezsivédelem áll majd. Emellett 2023-ban is célunk, hogy a bérek és a nyugdíjak továbbra is növekedjenek.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média