Búcsúzunk szeretett Pápánktól, XVI. Benedektől
Búcsúzunk szeretett Pápánktól, XVI. Benedektől
Levelet írtam Déri Tibornak. Megdöbbenve értesültem a hírről, miszerint Újpest a politikai taktikázásuk áldozataként legalább félmilliárd forintnyi állami rezsitámogatástól esett el, annak köszönhetően, hogy a baloldali vezetés nem ment el tárgyalni a kormánnyal. 
Felháborító, hogy Önök, Gyurcsány Ferenc pártjának nagypolitikai machinációi miatt nem voltak hajlandóak ezeken a tárgyalásokon részt venni, miközben ezek a megbeszélések jelentették az alapját annak a kormányzati döntésnek, hogy melyik önkormányzat milyen volumenű segítségre szorul.
🟠 Pártállástól függetlenül, aki elment és igazolta, hogy szüksége van segítségre, kapott.
️
🟣 Az Ön meghasonulása az újpestiek több százmillió forintjába került. Úgy gondolom, nevükben is írhatom, hogy Önnek nem Gyurcsány Ferenc, hanem a kerületünk érdekeit kell szem előtt tartania
️
ℹ️ A teljes levél kommentben olvasható. 
Búcsúzunk szeretett Pápánktól, XVI. Benedektől
Búcsúzunk szeretett Pápánktól, XVI. Benedektől
Munkára jelentkezem!
Új feladat: országépítés.
The American Conservative: XVI. Benedek csakúgy, mint Orbán Viktor, elutasította azt a világot, amit Soros György képvisel. 
Varga Mihály: tavaly a vártnál jobban csökkent az államadósság.
76,8%-ról 73,5%-ra javult.
10 millió forint állami támogatásban részesülnek a csomádiak, amit az önkormányzat a település működésére költhet.
Irány Róma!
Orbán Viktora két ünnep között, a Széll Kálmán Alapítvány rendezvényén átfogó előadásban vázolta fel az előttünk álló évtized kihívásait és lehetőségeit. A miniszterelnök kifejtette, hogy kifulladt a…
A magyar agrártámogatások a jövőben is kiszámíthatóak lesznek. A gazdák mindig számíthatnak a kormányra.


️ A szankciók sújtotta gazdasági helyzetben is nőttek a reálbérek hazánkban.