Augusztus 29-e a mohácsi csata emléknapja.
1526-ban a magyarság történetének egyik legnagyobb csatájában, az Oszmán Birodalom több mint kétszeres fölényével kellett szembeszállni, mely után Hazánk…
🟠 Szijjártó Péter: Világszerte 136 magyar misszió teljesít szolgálatot a négy égtáj legkülönbözőbb pontjain. A magyar érdekeket szem előtt tartó külpolitika talán még sosem volt annyira fontos, mint most, amikor a szomszédunkban háború dúl, Európát válság sújtja és alapjaiban rendeződik át a világpolitika.
🟠 Ma valamennyi magyar nagykövet és főkonzul összegyűlt a Külügyminisztériumban egy közös cél érdekében: biztosítani, hogy Magyarország lokális kivétel legyen a globális válságban. 
Augusztus 29-e a mohácsi csata emléknapja.
1526-ban a magyarság történetének egyik legnagyobb csatájában, az Oszmán Birodalom több mint kétszeres fölényével kellett szembeszállni, mely után Hazánk…
Misszióvezetői találkozón a Külgazdasági-, és Külügyminisztériumban.
A gazdasági kihívásokkal szemben:
1. A háborús válság ellenére növekedésben uniós élmezőnyben vagyunk 
2. Jól teljesít a hazai…
Nagyköveti Értekezlet - 2022
Feri szerint nem szabad vitázni az ellenfelekkel.
Persze. Jobb kilövetni a szemüket.
Márki-Zay Péter bukott baloldali miniszterelnök-jelölt bevallotta, hogy mozgalma még júniusban is több százmillió forintnak megfelelő támogatást kapott Amerikából, egy Soros Györgyhöz köthető…
Ma reggel a Külgazdasági és Külügyminisztériumban a misszióvezetői értekezleten a szomszédunkban zajló háború és az ennek nyomán kialakult gazdasági válsághelyzet kihívásait tekintettük át.
A…
II. Kárpát-medencei Natúrparki Találkozó. 
A natúrparkok környezeti tudatosságunk társadalmasítását jelentik.
A natúrparkok célja, hogy otthon érezzük magunkat ott, ahol születtünk, ott, ahol…
Már másfél
paksnyi
napelem kapacitással rendelkezik Magyarország, amelynek, 1/3-át a lakosság termeli meg!
✍️ A lakossági napelem pályázat első szakaszában több, mint 40.000 kérelem érkezett és…
Az Európai Unióban is egyedülálló intézkedéssel segítjük a négy- vagy többgyermekes édesanyákat. Az adómentesség nemcsak a vér szerinti, hanem az örökbe fogadott gyermek után is jár, és emellett is…