🟠 Az ATV Híradóban is elmondtam, hogy felháborítónak tartom, és azt gondolom, hogy ilyen kijelentések után nincs helye a közéletben Niedermüller Péternek. Itt az ideje közösen meghúzni azokat a határvonalakat, amelyeket nem szabad, nem illik átlépni a közéletben. Ez a kijelentés politikai haszonszerzés céljából vagy gyűlöletkeltés céljából hangzott el. Azt látjuk, hogy a Gyurcsány-párt gyakran uszít magyarokat a magyarok ellen. Ezért is mondtam azt, hogy nincs helye ennek az uszításnak.
️ A teljes videó kommentben megnézhető.

A gyermek ugyan nem pénzkérdés, de az anyagiak azért számítanak.

Ha valóban fordulatot akarunk elérni, akkor olyan országot kell építenünk, ahol a gyermeket vállalók anyagilag is jobban járnak, mintha…

Új világgazdasági rend jön létre, ahol a sikerekhez olyan partnerekre van szükség, mint Banglades
A világ egyik legnépesebb országa és az egyik leggyorsabban növekedő gazdasága hatalmas lehetőség a…

Nagy minisztérium, szűk értekezlet.

Az országépítéshez minisztériumot is szervezünk: megtartottuk az első, hivatalos miniszteri értekezletünket. Ahogy a beruházásokhoz, úgy a munkához is alapos…

Megbecsüljük és tiszteljük a nyugdíjasokat!

3,9 százalékos nyugdíjemelés lesz július 1-jétől, az ezt megelőző 6 hónapra járó 3,9 százalékos emelést pedig egyben kifizeti a Kormány.

Megvédjük a magyar…

Elkészült. Ma délelőtt átadom Kövér László házelnök úrnak a jövő évi költségvetés törvényjavaslatát.
️Javítjuk az egyensúlyi mutatókat, megőrizzük a rezsicsökkentést, növeljük Magyarország biztonságát…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média