️ Azt mondja az ENSZ ukrajnai koordinátora a háború 100. napján, hogy ennek a háborúnak “most sincs és a jövőben sem lesz győztese”. “Békére van szükség, a háborút be kell fejezni.”
️ Közben azt üzenik…
🟠 Júniusban átlagosan 21 ezer forintot takaríthatnak meg a magyar háztartások a benzinárstoppal.
️ Azt mondja az ENSZ ukrajnai koordinátora a háború 100. napján, hogy ennek a háborúnak “most sincs és a jövőben sem lesz győztese”. “Békére van szükség, a háborút be kell fejezni.”
️ Közben azt üzenik…
László Imre (DK) a kórházak 45%-t zárná be. Komáromi Zoltán (DK) szerint többet kellene.
Kórházbezárási verseny van a baloldalon.
Hátborzongató, ahogy Katarina Barley szociáldemokrata politikus egy másik nemzet jogfosztásáról beszél…
Az Európai Parlament német alelnökének szándéka szerint a magyaroktól…
A járványügyi veszélyhelyzet idején lejárt okmányok érvényessége június 30-án megszűnik.
☝️ A csere szombaton 8 és 14 óra között is intézhető a kijelölt kormányablakokban.
olyan szép és őszinte
Levél Pachner Úrhoz
dr. Temesszentandrási György osztályvezető főorvos gondolatai
Azon a nyilvánvaló tényen túl, hogy becsületsértő, minden jóízlésű embert mélységesen felháborító bejegyzése után…
Köszönöm a jó hangulatú beszélgetést Bärbel Bas-nak, a német parlament elnökének. Az egyeztetésre a magyar delegáció tagjaként Ritter Imre is elkísért, aki országgyűlési képviselőként a magyarországi…
Máltai Lovagrend évszázadok óta védi és segíti az elesetteket, a keresztény értékek és erény mentén.
Azbej Tristan نállamtitkár az előttünk álló feladatokról és a szervezeteink közötti…
Egy emberként álltak Orbán Viktor mellé a német kommentelők.
🟠 „Orbán olyan államfő, aki először az állampolgáraira gondol. Aztán jönnek a többiek. Ennek így kell lennie.”
🟠 "Orbán sok területen…