Köszönöm a német államfőnek, Steinmeier szövetségi elnök úrnak a kedves fogadtatást, most különösen fontos, hogy nyíltan és őszintén beszéljünk egymással.
__

I am grateful to the German head of state,…

Van az a mondás, hogy nem látjuk a fától az erdőt. Ma ezt a külpolitikában úgy fordítanám: zajlik az élet Európán kívül is, csak erre most kevesebb figyelem jut az Ukrajnában zajló háború, annak…

Hátborzongató, ahogy Katarina Barley szociáldemokrata politikus egy másik nemzet jogfosztásáról beszél…

Az Európai Parlament német alelnökének szándéka szerint a magyaroktól meg kell vonni a szavazati…

🟠 Az elmúlt évek sikereit követően, június 4-től szeptember 11-ig ismét hallhatók versek a Balatonnál, 27 vasútállomáson.
🟠 A verselés idén is a nemzeti összetartozás napján kezdődik a Vers a…

Kunhalmi Ágnes meglepően őszinte interjút adott. Azt mondja, azért is áll így a baloldal, mert korábban elvették a magyarok juttatásait.
Nyugodtan kiegészíthetjük azzal, hogy most is ezt tették volna.…

Gratulálunk! 👏
🟠 A világ legjobb középülete lett a magyar Néprajzi Múzeum.
🟠 Az egyik legrangosabb ingatlanszakmai nemzetközi versenye, az International Property Awards díjazta az új múzeumépületet

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média