Büszke vagyok arra, hogy honnan jöttem, igyekszem szolgálni az erdélyi magyarokat és a külhoni magyarokat. Az életemben ez mindig visszaköszön. Ezt választottam, így büszkén mondhatom és örvendek, hogy ilyen nemes feladatot végezhetek. 🙏❤
Bohár Dániel vendége voltam a Pesti TV-ben.

☝️ Több mint egymillió munkavállalóhoz először érkezik meg a januártól jelentősen emelt minimálbér és szakmunkás minimálbér.

🟠 A kormány a kezdetektől azt szeretné, hogy a dolgozók is minél nagyobb…

Külpolitikát csinálni, beruházókat meggyőzni, exportpiacokat szerezni, illetve a magyarok érdekképviseletét ellátni nem lehet úgy, hogy az ember csak a budapesti központban ücsörög.

A baloldal bezárta,…

Az M1 stábjának adtam ma interjút a csodálatos, páratlan hangulatú Varázserdőben.

Örömmel számoltam be, hogy az elmúlt időszakban Alsóörs is folyamatosan fejlődött, épült, szépült!

Gondoljunk csak a…

Megőrzendő és támogatandó értéket jelentenek a keresztény közösségek!
Megtiszteltetés volt beszélgetni a budakörnyéki atyákkal, lelkészekkel és lelkésznőkkel!

👏 Bravó fiúk! Liu Shaoang 4., Lui Shaolin Sándor pedig 6. lett 1500 méteren!

Váratlan siker ez, hiszen a két nappal ezelőtti események után, lelki terheket legyőzve, az előzetesen leggyengébbnek…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média