Isten éltesse a ma 81. születésnapját ünneplő Placido Domingo operaénekest. 👏
2018-ban levélben gratulált Orbán Viktornak a választási sikeréhez: A magyar nép boldog lehet, hogy olyan vezetője van, mint Ön, aki ennyire nagy támogatója a művészetnek és a kultúrának.

Van mit megvédenünk. Van miért kiállnunk március 15-én.
Ott leszünk a Békemeneten!
💪 A miénk egy olyan erős közösség, amely hisz a magyar hazában, hisz Istenben, hisz a keresztény kultúrában, és hisz…

11 év munkáját nem érdemes kidobni az ablakon, mert ha visszajönnek azok, akik csődbe vitték az országot, ugyanazt fogják tenni, mint amit korábban tettek.

Ahhoz értenek: megszorításokhoz, elvételhez,…

A Magyar Honvédség a járvány korábbi hullámai alatt is derekasan kivette részét a lakosság védelméből és a közrend megőrzéséből.

🙏 Ez most sincsen másképp: katonáink – amellett, hogy ellátják rendes…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média