Mint arra korábban az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) kinevezési gyakorlata kapcsán a figyelmet, Lomnici Zoltánnal december is felhívtuk, továbbra is fennáll annak a veszélye, hogy az Európa Tanács (ET) és annak intézményei döntő mértékben a Soros Györgyhöz kötődő szervezetek befolyása alatt működnek. Egyre több jelét tapasztaljuk annak, hogy az ET politikai nyilatkozataiban, valamint az EJEB ítéleteiben ugyanaz a káros, ésszerű korlátok nélküli nyílt társadalom szellemiség nyilvánul meg, mint amit a Soros-szervezetek képviselnek. Ennek legutóbbi példája az ET Emberi Jogi Biztosának Dunja Mijatovic asszonynak Magyarországot a gyermekvédelmi népszavazás kapcsán élesen elítélő, csütörtökön kiadott nyilatkozata. A biztos asszony véleménye szerint a témában tartandó népszavazás rendkívül sajnálatos, mert az LMBTQ közösséghez tartozó személyek jogainak további csorbításához és gyűlöletkeltéshez vezet. Úgy fogalmaz, hogy már maga a 2021 júniusában elfogadott törvény is ellentétes minden nemzetközi normával, de nem lát semmilyen problémát abban, hogy a gyermekek nevelését kétes hátterű NGO-k végezzék, a szülők beleegyezése nélkül.
A nyilatkozat kapcsán szeretném felhívni a biztos asszony figyelmét, hogy a magyar jogszabályok semmilyen formában nem korlátozzák senkinek a jogait, minden felnőtt ember olyan életet él, amilyet önmaga számára választ és jónak lát. A gyermekvédelmi törvény célja megvédeni gyermekeinket a rájuk zúduló ellenőrizetlen szexuális propagandától és szélsőséges döntések meghozatalára irányuló befolyásolási kísérletektől, másrészt biztosítani a szülők jogát, hogy ők dönthessenek kiskorú gyermekeik felvilágosításáról. Visszautasítjuk biztos asszony azon megalapozatlan állítását is, hogy a magyar gyermekvédelmi törvény része lenne egy általános, az emberi jogokat háttérbe szorítani kívánó összeurópai folyamatnak.
Az elmúlt évben a biztos asszony a migráció támogatásáról adott ki egy hangos nyilatkozatot, amelyben felszólította az általa képviselt szervezet tagállamait, hogy a befogadó központokban lévő illegális migránsokat engedjék szabadon, mivel zárt helyeken jobban terjed az új típusú koronavírus. Mijatovic asszony szerint a szabadjára bocsátott migránsokról a nemzetállami adófizetőknek kellene gondoskodniuk.
2018 májusa óta én is az Európa Tanács magyar delegációjának és a Parlamenti Közgyűlés Jogi Bizottságának tagja vagyok. Szomorúan tapasztalom, hogy az ET-n belül a 90-es években felépített nemzeti kisebbségvédelmi rendszert az elmúlt évek migrációs válsága lerombolta és ma már nemcsak az EU, de az ET is a migránsok és más kisebbségek jogairól beszél és nem, vagy alig hajlandó foglalkozni a több mint 50 milliós lélekszámú európai őshonos nemzeti közösségekkel.
Nem utolsó sorban azt sem tudjuk nem észrevenni, hogy Mijatovic biztos kritikája egy az egyben megegyezik a Magyarországot támadó Soros-szervezetek és az ő kottájukból játszó hazai baloldali ellenzék kritikájával, amit szintén egyértelműen visszautasítunk.

️ Karl, egy nagyon ritka betegséggel küzdő izlandi fiatalember két éves vágya vált valóra Magyarországon: élőben követheti hazája válogatottját a kézilabda-Európa-bajnokságon, a budapesti kézilabda…

Az alapvető élelmiszerárak rögzítésével megvédjük a magyar családokat az inflációval szemben. Részletek a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Világraszóló magyarok: Kőrösi Csoma Sándor székely-magyar orientalista, a tibetológia megteremtője. Bódhiszattvának, buddhista szentnek nyivánították.
A legnagyobb keletkutatónkról elnevezett sztúpánál…

A katolikus egyházfő a korábbinál is határozottabb hangon szólította fel az embereket arra, hogy oltassák be magukat.

A pápa úgy fogalmazott, hogy a koronavírus elleni oltás felvétele erkölcsi…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média