Úgy tűnik Mini Feri nem csak "beszédcenzort”, egyfajta "személyi Lendvai Ildikót" kapott maga mellé, aki megszabhatja kinek és miről nyilatkozhat, hanem a Feri azt is előírja neki, milyen témákról kell beszélnie. 🤦 Más magyarázat nincs arra, hogy miért vette elő az egészségügy privatizációjának kérdését. A magyarok már a szociális népszavazáson 2008-ban egyértelműen ajtót mutattak Gyurcsányéknek és kijelentették, hogy nem kérnek a fizetett egészségügyből. Erre most a főjelölt azzal a dumával jön, hogy „a magánegészségügy azért jó, mert ott akár fűszoknyás lányok mojitót is felszolgálhatnak”! 🤷 Hozzáteszi, hogy persze csak akkor, ha valakinek van rá pénze, vagy futja a biztosítása. Ezt ő így látta Amerikában és akkor itthon is működnie kell! A tisztánlátás végett, talán arról is érdemes lenne neki beszélni, hogy mi vár az Újvilágban azokra a betegekre, akiknek nincs pénzük és biztosításuk sem. Márpedig nem kevesen, 2021-ben több, mint 31 millióan voltak ebben a helyzetben. Biztosak lehetünk benne, hogy ők nem a „fűszoknyás lányok” szolgáltatásait élvezik, hanem a betegségtől és az eladósodástól rettegnek, és nagyon örülnénk annak, ha az itthoninak megfelelő színvonalú, tisztességes és professzionális egészségügyi ellátásban részesülhetnének.
A plakátokon jólfésült ifjúmunkás tekintettel a jövőbe révedő MZP hiába hirdeti, hogy „Csak felfelé!”, amit csinál az csak lefelé, csak visszafelé visz. Márpedig, mint tudjuk, Magyarország előre megy nem hátra!

A Kormány tovább folytatja az adócsökkentés politikáját!

Magyarországon 2021-ben 6,4 százalékos volt a gazdaság bővülése, idén pedig jóval 5 százalék feletti növekedés valósulhat meg, ami lehetővé…

A Magyar Kormány támogatásával Budapest 2022-ben ismét birkózó Európa-bajnokságot rendez.
Március 26. és április 3. között találkozzunk a BOK Csarnokban!

Nem lesz saját frakciója a baloldal közös miniszterelnök-jelöltjének, Márki-Zay Péternek, mert Gyurcsányék nem engedik.

A háttérből Gyurcsány irányít, Márki-Zay Péter pedig engedelmeskedik.

Soha…

A magyar munkaerőpiacon kedvezőek a tendenciák.

🟠 A jelentős kormányzati beruházások mellett a munkahelyek megtartására és újak teremtésére állami támogatási programok indultak, amelyek több százezer…

Magyarország és Lengyelország együttműködése nemcsak általában politikailag nagyszerű, hanem számos szakterületen folytatunk praktikus, mindkét ország számára hasznot hozó együttműködést.

Így van ez a…

Pomázon, a Polgármesteri Hivatalban tárgyaltam Polgármester úrral, Jegyző úrral, Főépítész úrral és László Attila úrral a pomázi megoldandó ügyekről.

Érintettük a közlekedèsfejlesztèst, a jövőbeni…

Magyarországnak a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatottságában is előre kell mennie, nem hátra!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média