Meggyújtották a harmadik adventi gyertyát a székelyudvarhelyi Márton Áron téren elhelyezett koszorún.
️
Áldott, békés Adventet kívánunk! 
👦 Pár szóban a gyerekkorról a Mi vagyunk a magyarok műsorban, Bohár Dániel vendégeként.
Közkívánatra a házi szaloncukor receptje (én is kölcsönöztem...): fagyasztott bogyós gyümölcsöket cukorral felfőzök, darált mandulát és porcukrot 2:1 arányban összekeverek, majd a kettőt egymással…
Amíg templomot kell építeni, mert új gyülekezet alakult, vagy templomot kell bővíteni, mert a növekvő gyülekezetnek szűkösek a korábbi falak, addig az ország bizakodva tekinthet a jövőbe.
Kisült.
️

A kormány 550 millió forinttal finanszírozza a piliscsabai Klarissza-ház felújítását!
Az első lépés 8 millió forintból a nagyterem felújítása volt.
Elterveztük, megcsináljuk
☝️
Újraszentelték a felújított evengélikus kistemplomot Békéscsabán
Hivatalosan. 
Örömkorizás a világ legszebb koripályáján.


Az öröm vasárnapján Dávodon is sokan gyűltünk össze, hogy a Megváltó eljövetelének közeledtét ünnepeljük
🙏
„Boldogok, akik magukban hordozzák a reményt, mert reményüket Istentől kapták.”