Már több mint 80 millió forint gyűlt össze a Jónak lenni jó! kampányban. Áder János köztársasági elnök és felesége Hercegh Anita, a Regőczi Alapítvány alapítója hangsúlyozta: céljuk, hogy segítséget nyújtsanak azoknak a gyermekeknek, akiknek családját tragikusan érintette a járvány.

A baloldal nézzen már magára: Cseh Katalin nyakig úszik egy korrupciós botrányban, a Városházán maffia működik, a baloldali pártoknak fizetett kenőpénzért a Gyurcsány-Bajnai-holdudvar hordja szét a…

Szöul Parlament Külügyminisztérium
Hosszan jöttünk, de végre megérkeztünk, kezdődhet a munkaebéd a Magyarországon működő legnagyobb svájci vállalatok vezetőivel.

860 vállalat mintegy 31 ezer magyar…

Amikor tavasszal Nagykanizsán jártam, már csak pár hónap volt hátra az új csarnok átadásáig. Most ez a nap is eljött. A hétvégén a város végre birtokba vehette a a Kanizsa Arénát. Ahogy sok más…

Jól halad az építkezés!

Megnéztük ma a vásárhelyi kórházban zajló munkálatokat Kallai Árpád főigazgatóval. A magyar kormány támogatásával is megvalósuló, 2,5 milliárd forintból épülő új bel- és…

Száz munkaképes magyar ember közül csak egy van, aki egy évnél hosszabb ideje nem dolgozik. Magyarországon szinte mindenki munkába állt, aki csak akart!

🕵️‍️ A hosszú távú magyar munkanélküliek száma…

Ahol nagy a szükség, közel a segítség

Egy hely, ahol mindenki biztonságban élhet. Egy otthon, ahol a szülő és a gyermek is menedékre talál. Egy közösség, ahol szakértőktől kapnak segítséget a…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média