Orbán Viktor Jakab Péternek: azt is tudjuk most, hogy meghallgattuk Önt ismét, hogy nincsen cirkusz bohóc nélkül és a Gyurcsány Showban sincs ez máképpen. Látjuk, hogy Ön készséggel vállalta ezt a felkínált szerepet, de az a helyzet, hogy ezt a produkciót még a baloldali előválasztáson is leszavazta a közönsége.

Az a cél, hogy aki dolgozik, aki gyereket nevel, annak ne legyen megélhetési problémája!

️Magyarországon 8 év alatt a harmadára csökkent a szegénységben élők száma. Hogyan értük ezt el? A…

Közös sajtótájékoztató Krakkóban a Három Tenger Régió Agrárminisztereinek Csúcstalálkozóját követően. Ha versenyképesek szeretnénk lenni, akkor elengedhetetlen a kutatási eredmények, az innovatív…

Orbán Viktor Jakab Péternek:

"Szeretnék gratulálni az egyenesség és az őszinteség jegyében, hogy sikerült fölvennie a CSOK-ot. Habár korábban azt mondta, hogy mi soha semmi jót nem tettünk az…

A Koreai Köztársaság az egyik legnagyobb tőkebefektető Magyarországon. A hazánkban működő 90 koreai vállalat több mint 10 ezer magyar honfitársunknak biztosít munkát, így a kapcsolatainkat tovább…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média