A baloldal hazug ígéretekkel csábítja a szavazókat, mégsem olyan fontos számukra a környezetvédelem.

Karácsony Gergely megszüntette a 154 éves Főkert Zrt.-t, amely Budapesten évente 6.000.000 m2…

Hagyományteremtő Iván Kovács László emléktúra és terepfutás

A Gödi Lokálpatrióták Egyesülete – a Gödi Futóklub közreműködésével – hagyományteremtő szándékkal szervezte meg az Iván Kovács László…

Azt a jóvátételt, amit vállaltunk a Gyurcsány-Bajnai kormány rombolása után, azt elvégezzük:

Magasabb lesz a minimálbér Magyarországon 2022 január elsején, mint a Gyurcsány-Bajnai korszakban volt az…

Az elmúlt 11 év az építkezésről szólt. Védjük meg közösen elért eredményeinket: az alacsony adókat, a rezsicsökkentést, a családtámogatásokat és a nyugdíjakat!

️A baloldal egyszer már tönkretette az…

Magyarország védekezik, mert a nyugati baloldal támad. A nyugati baloldal úgy támadja a hagyományos családmodellt, hogy először is a család fogalmát relativizálja. Ennek eszköze…

Nem fogadjuk el, hogy mások mondják meg, hogyan neveljük a gyermekeinket.

STOP Gyurcsány! Vámosmikolán is – Deutsch Tamással. A kistelepüléseken élők számára a baloldali kormányzás mindig csak visszafejlődést és rombolást hozott, ezért nem szabad engedni, hogy visszatérjen…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média