Isten éltesse a szépkorúakat! 🙏
A kormány döntése értelmében idén minden nyugdíjas 80 ezer forint nyugdíjprémiumot kap.
"Az előválasztásnak hazudott Gyurcsány-showban mellékszereplőnek nevezett Momentum határon túli magyarokat képviselő (sic!) jelöltje továbbra is azt hirdeti, hogy „Romániának és a benne élő magyaroknak a mai napig az USR+ hozhatja el azt a változást, amire szüksége van”.
A hasonló szövegek valahonnan ismerősek lehetnek, de már szavatosságuk is rég lejárt, ha egyáltalán volt nekik. Annak idején a Jobbik, az LMP és a Momentum is azzal az ígérettel indított, hogy ők tiszta lappal indulnak a politikában, ezért csak ők hozhatják el a „szükséges változást” Magyarországnak. És hol vannak ma? Bizonytalan léptekkel botorkálnak Gyurcsány Ferenc nyomában, akárcsak a kiscsibék a kotló után és örülnek, ha az néha egy-egy falatot, egy fél gilisztát átenged nekik. Ennyit az új baloldali arcokról, a friss lendületről, fiatalos dinamizmusról, amely felett az első adandó alkalommal átvette az irányítást a velünk élő kommunizmus /sör/vodka/bor/stb. gőzös lehelete.
Valahogy így járt a magát tiszta erőként hirdető romániai USR PLUS is, aki napjainkra oda jutott, hogy nagy valószínűséggel a magát magyargyűlölő Vatra Romaneascaból globalista, progresszív európaivá átsminkelő Dacian Ciolos lesz az elnöke. Az már csak hab a tortán, hogy a Momentum európai szövetségese éppen nemrég robbantott kormányt, (de mint tudjuk ez Romániában a „business as usual” kategóriába tartozik) és most épp a posztkommunista szociáldemokratákkal és a „Vasgárda” hagyományaiból építkező, fasisztoid, az Úzvölgyi magyarellenes pogromot kirobbantó AUR-al készül koalícióra lépni. A „momentumos székely” ebben az USR PLUS-ban látja az erdélyi magyar jövő zálogát, rájuk bízná az erdélyi magyarság sorsát. Ilyen stratégiák és megoldások kidolgozására képes a Momentum és a baloldal, ennyit jelent számukra a nemzet és a nemzetpolitika. Ne hagyjuk, hogy a nemzet szent ügye internacionalista kontárok, vagy nemzetárulók kezébe kerüljön! Soha többé baloldalt!
Isten éltesse a szépkorúakat! 🙏
A kormány döntése értelmében idén minden nyugdíjas 80 ezer forint nyugdíjprémiumot kap.
👏 Köszönjük a magyar nyugdíjasoknak, hogy egy élet munkájával felépítették az országot.
A kormány most novemberben 80.000 forint prémiumot fizet a nyugdíjasoknak.
Ma van az idősek világnapja!…
️ Novemberben 80 ezer forint nyugdíjprémiumot kapnak a nyugdíjasok - jelentette be Orbán Viktor.
👉 Ezúttal egységesen mindenki ezt az összeget kapja meg, az is aki kevesebbre lenne csak jogosult.
Az…
👉 Minden nyugdíjas egységesen 80 ezer forint nyugdíjprémiumot kap novemberben, a gazdasági növekedés eredményeként.
👉 Emellett a kormány az év második felére eső korrekciót is kifizeti.
👉 A jó…
Csak bátran!!
🤍
🤍
Október elseje immáron 3️⃣0️⃣ éve az idősek világnapja.
Az idei évnek különös aktualitást ad, hogy a gazdaság jó teljesítményének köszönhetően 8️⃣0️⃣0️⃣0️⃣0️⃣ forint nyugdíjprémium kifizetésére kerül…
A 28. Országos Ifjúsági Sajtófesztivál megnyitóján.
Ennyi.
☝️ Mutassuk meg, hogy mi vagyunk a többség!
A Civil Összefogás Fórum szervezésében ismét Békemenet lesz október 23-án!
Üzenjük meg újra mindenkinek, hogy nem félünk!

Ma reggel Orbán Viktor miniszterelnök úr szokásos reggeli rádióinterjújában számos kormányzati intézkedésről számolt be. Ezek alapja a magyar gazdaság stabilan növekvő teljesítménye.
Sokan nem…