Jeff Sessions: Donald Trump csodálta Orbán Viktort. 🤝
A nemzetállamok ideje nem múlt el, továbbra is fontos szerepet játszanak a világban. Nálunk is, és érzésem szerint Európában is egyre erősebb eközben a meggyőződés, hogy ideológiai válaszút előtt állunk. Nekem pedig nagyon tetszik, hogy Magyarország ebben ilyen keményen kiáll.

Magyarország tölti be az Európa Tanács elnökségét.
A parlamenti delegáció tagjaként megtisztelő volt, hogy moderátor lehettem a mai nemzetközi konferencián, amely a nemzeti kisebbségek helyzetével…

A Fidelitas részéről fontosnak tartottuk, hogy minél több embert buzdítsunk a járvány utáni életről szóló nemzeti konzultáció kitöltésére.

A választ visszaküldők 94 százaléka egyetért a minimálbér…

Cseh Katalinhoz köthető cégháló ügyében már a NAV is nyomoz.

🟣 A momentumos európai parlamenti képviselő által 2018-ig vezetett Pannónia Nyomda Kft. és az ahhoz köthető egyéb vállalkozások összesen 4…

A baloldal egyszer már teljesen tönkretette az országot.
A Gyurcsány Show-t már jól ismerjük. Nem hagyhatjuk, hogy megint hazudjanak reggel, éjjel meg este.

A Fidelitas tagjai is a standoknál vannak…

A magyar társadalom 81 százaléka támogatja, hogy Magyarország továbbra is határkerítéssel védekezzen az illegális bevándorlókkal szemben.

Egy felméréséből kiderül, hogy a határzárral tízből nyolc…

Gyurcsány pártja pont az Eucharisztikus Kongresszusra időzítette újabb vallásellenes kirohanását. Vadai Ágnesék nem bírnak leállni, ha kell, hazugságokkal, koholt vádakkal támadnak.…

Debrecen és Tokaj hosszú évekre visszamenőleg jó kapcsolatot ápol egymással.

Így van ez a politikában is. Koncz Zsófiaképviselőtársammal együtt ezért is látogattam el Tokajba, hogy az itt élők is…

Vacsora után Vanja Udovičić szerb sportminiszterrel, volt válogatott vízilabdázóval, aki Benedek Tiborral és Kásás Tamással is együtt játszott annak idején.
Holnap közös szerb-magyar kormányüléssel…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média