A járvány elleni védekezés során is a nemzeti érdek, a magyar emberek és a gazdaság érdekében hoztuk meg minden döntésünket.
Magyar győzelem a nemzeti színű zászlók miatt kapott pénzbüntetés ügyében. 
️ Alapfokon érvénytelenítette a bíróság a Gálfi Árpád székelyudvarhelyi polgármesterre tavaly március 15-i ünnepi városdíszítés miatt kirótt 5000 lejes bírságot.
️ A prefektusi hivatal által kiállított tavalyi jegyzőkönyvet a bíróság mostani (május 13-i) döntése megsemmisítette. Ez még nem jogerős ítélet, a közléstől számított 30 napon belül megfellebbezhető a döntés.
️ Amennyiben jogerős döntés születik arról, hogy nemzeti ünnepeinken “büntetlenül” használhatjuk nemzeti jelképeinket, akkor egyszer és mindenkorra véget vethetünk ennek az évek óta tartó, évente ismétlődő felhajtásnak, aminek tanúi lehetünk minden március 15-én, vagy éppen október 23-án.
A járvány elleni védekezés során is a nemzeti érdek, a magyar emberek és a gazdaság érdekében hoztuk meg minden döntésünket.
Vejkey Imre (KDNP): Ha a járványkezelés a baloldalon múlt volna, akkor most százezrekkel többen lennének életveszélyben!
Szabó Tímea: Karácsony Gergely 650 ezer négyzetkilométernyi területet mentett meg Budapesten
Magyarország területe 93 ezer négyzetkilométer 
...és még csak most kezdődött a baloldali nagyot-mondó…
A Parlamentben ma sok agráriumot érintő kérdésben is szavaztunk, többek között:
a parlagfű elleni védekezés hatékonyabbá tétele érdekében a továbbiakban már olyan mezőgazdasági területeken is…
Minden 18 év feletti regisztrált számára továbbra is nyitva van az időpontfoglaló Sinopharm, és korlátozott mennyiségben AstraZeneca és Szputnyik oltásra.
eeszt.gov.hu
Ismernek olyan elvált szülőt, aki a gyermeke után megítélt tartásdíjat nem kapja meg időben, holott lenne rá pénz? Az ilyen rosszhiszemű magatartással szemben lépünk fel a jövőben hatékonyabban,…
Szavazás megvolt, irány Párizs!
Parlamenti munka. Mindenki a teremben, kivéve Gyurcsány Ferenc. Neki más a fontos...
️
Csaba testvér is az oltás mellett. 🙏❤️
Magyarország és Európa biztonsága az emberek beoltottságától függ. Ha még nem tette meg, regisztráljon Ön is az oltásra. www.vakcinainfo.gov.hu