️ Németországban újabb gólt lőttek a globalisták.
A globalista propaganda teljes abszurditása már a német közigazgatást is utolérte. A német Külügyminisztérium honlapján elérhető, külföldön született német gyermekek hazai anyakönyvezésére szolgáló űrlap ugyanis élénk visszhangot váltott ki Németországban. A dokumentum, amelyet a berlini anyakönyvi hivatal dolgozott ki, a „vér szerinti anya” adatainál lehetőséget ad arra, hogy a „születés időpontjában fennálló” nemet „nő”, „férfi”, „diverz” vagy „nem kíván nyilatkozni” opcióval jelöljék meg. A kérdés azért keltett visszhangot, mert felmerült: miként értelmezhető, hogy a biológiai anya nemeként a „férfi” is megjelölhető.
Ez az eset is jól érzékelteti a globalista stratégiát: felülről irányítva, de az alapoktól kiindulva akarják bomlasztani a tradicionális európai társadalmakat, és megkérdőjelezni az európai értékrendet. Ezt a célt szolgálja többek között az illegális migráció melletti fellépésük is, és nem véletlen, hogy brüsszeli híveik most is a Migrációs Paktum tagállamokra erőszakolásán dolgoznak. Az európai családok támogatása helyett az illegális bevándorlók tömegeit részesítik előnyben a kontinens gazdasági problémáinak megoldását illetően. Ők azok, akik a háború folytatása, Ukrajna mielőbbi uniós tagfelvétele és feltétel nélküli anyagi és katonai támogatása mellett kardoskodnak, közben pedig a szuverenista és békepárti álláspontot képviselő, és a nemzeti érdekeiért kiálló kormányoktól, így Magyarországtól is megvonnák a vétójogot. Ugyanígy támadják hazánkban a gyermekvédelmet, és semmilyen politikai játszma nem elég alantas nekik ahhoz, hogy megvonják Magyarországtól a neki jogosan járó uniós forrásokat, sőt példátlan büntetéssel sújtották hazánkat azért, mert védi a határait, és ezáltal a magyar emberek és a kontinens biztonságát.
Sőt már nyíltan beismerték azt is, hogy céljaik elérése érdekében félre akarják állítani a magyar nemzeti kormányt, és helyette saját bábjukat, Magyar Pétert hatalomra juttatni. A Tisza párt és vezetője személyében ugyanis megtalálták a tökéletes eszközt a terveik végrehajtásához. A Tisza megszavazna mindent, amit a globalisták diktálnak nekik, mivel ők nem tudnak és valójában nem is akarnak nemet mondani Brüsszelnek.
Egyetlen út van, hogy ez a globalista dilettantizmus ne gyűrűzzön be Magyarországra! Április 12-én csak a Fidesz a biztos választás!
/posztok.hu

Brüsszel két temetőt is hízlal felelőtlen döntéseivel. A háborús áldozatokét és Európa pénztemetőjét.
Magyar Péter, a Tisza Párt és minden ősbaloldali szakértője egyként kiáltja:
️



️