Sokkoló számok: Ukrajna öt év alatt négyszer annyi pénzt kap az EU-tól, mint Magyarország húsz év alatt! 
Ismét egy lépéssel közelebb az újabb illegális migrációs válsághoz.
Az Európai Bizottság bemutatta az első Európai menekültügyi és migrációkezelési stratégiáját, amely a következő öt évre vonatkozóan határozza meg az EU menekültügyi és migrációs politikai célkitűzéseit.
Szinte még meg sem száradt a tinta azon a dokumentumon, amely a 2026-ra tervezett éves szolidaritási keret létrehozásáról határozott, máris itt az újabb, immár több évre szóló „stratégia”. Emlékezzünk, tavaly novemberben a Bizottság három kategóriába sorolta be a tagállamokat aszerint, hogy milyen mértékben vannak kitéve a migrációs nyomásnak. Magyarország esetén úgy ítélték meg, hogy egyik kategóriába se tartozik, tehát nem áll migrációs nyomás alatt állónak, sőt annak veszélye sem áll fenn!! Helyette előirányozta, hogy a kedvezményekből kimaradt tagállamoknak, így Magyarországnak is, ha nem vállalnak áttelepítést, súlyos összegeket kell fizetniük: húszezer eurót, azaz közel nyolcmillió forintot minden egyes migráns után, akit nem telepítenek be!
Most pedig még magasabb fokozatba kapcsoltak. Az ügy pikantériáját adja, hogy a Bizottságnak a most bemutatott öt éves tervet már jóval hamarabb, tavaly december 12-ig el kellett volna készítenie, de ismerjük már a brüsszeli intézmények sajátos demokrácia felfogását, miszerint az uniós előírásokat kizárólag a nekik nem tetsző tagállami kormányokon kell – azok minden betűjét alaposan kiforgatva – számon kérni. A határidő túllépése mellett ezen felül az ötéves stratégiával kapcsolatos előzetes eszmecserék során több tagállam is sérelmezte, hogy annak összeállítása során a Bizottság nem folytatott megfelelő konzultációt a tagállamokkal, annak ellenére, hogy ezt külön rendelet írja elő.
Nyilvánvaló, hogy a teljesen elhibázott Migrációs Paktum végrehajtása, tehát az új migrációs és menekültügyi rendszer működtetése és továbbfejlesztése a következő években is a Bizottság egyik fő prioritása lesz. Tekintet nélkül arra, hogy az jelenlegi formájában nem feltartóztatni, hanem éppen ellenkezőleg, fokozni fogja a migrációs nyomást, migráns mágnesként fog működni.
Teljesen világos az is, hogy az unió továbbra sem hajlandó elismerni a magyar határvédelem kimagasló teljesítményét a balkáni útvonalon érkező migrációs tömegek megállításában. Helyette teljes tagadásban, sőt cinikus gőgben élnek, mivel az országhatárok és ezáltal Európa schengeni határainak a védelméért köszönet helyett példátlan mértékű bírságot szabtak ki ránk.
Magyarország továbbra sem hajlandó részt venni ebben a destabilizáló brüsszeli migrációs politikában, végrehajtani pedig végképp nem fogja azt! A határkerítés a déli határszakaszunkon továbbra is állni fog, és amíg nemzeti kormány van hatalmon, Magyarország nem lesz bevándorló ország!
Egy tiszás brüsszeli bábkormány nem tud nemet mondani a bevándorláspárti követeléseknek. Már csak azért sem, mert az ő irányvonalukat az Európai Néppárt határozza meg, Manfred Weber és Ursula von der Leyen. Ők együtt támogatják a bevándorláspárti intézkedéseket, megszavazták a Migrációs Paktumot is.
Mi a jövőben is kiállunk Magyarország szuverenitásáért: csak a magyarok mondhatják meg, hogy kikkel akarunk együtt élni, nem Brüsszel. Ezért is a Fidesz a biztos választás!
/posztok.hu
️
