Ukrajna finanszírozása mindenek felett, és ameddig csak szükséges?

Az Európai Parlament többsége szerint a válasz egyértelműen igen. Egy közös szakbizottsági ülésen ismét napirendre került az Ukrajnának nyújtandó sürgős pénzügyi támogatás a 2026–2027-es időszakra.

A brüsszeli háborús pszichózis az ülésen is világosan megmutatkozott. Olyan kijelentések hangzottak el, mint hogy „Ukrajna támogatása európai önérdek”, hogy „a 90 milliárd eurós hitel csupán az első lépés Ukrajna támogatásában”, vagy hogy „Ukrajna győzelme mindennél sürgetőbb prioritás”.

Az Európai Unió eddig több mint 193 milliárd eurót költött Ukrajnára. Ehhez jön most egy újabb 90 milliárd eurós hitel, majd a következő többéves pénzügyi keretből további mintegy 366 milliárd euró. És ez még mindig nem a teljes összeg. Nyilvánosságra került az úgynevezett Ukrajna jóléti terv is, amely 800 milliárd eurót irányoz elő az ország újjáépítésére, valamint további 800 milliárd eurót katonai kiadásokra.

Ezzel párhuzamosan Magyarországtól pedig jogtalanul visszatartják a neki járó uniós forrásokat, és minden eszközt megmozgatnak – különösen az Európai Parlamentben –, hogy nehogy ezekhez a forrásokhoz hozzájuthassunk. Ez a brüsszeli kettős mérce.

Arról nem is beszélve, hogy a hitelek visszafizetésére nincs valós, számonkérhető garancia: Ukrajna gyakorlatilag folyamatosan rendelkezésre álló pénzforrásként kezeli az Európai Uniót.

Megálljt kell parancsolni ennek az elhibázott brüsszeli politikának, amely az európai – és köztük a magyar – emberekkel akarja megfizettetni az ukrajnai háború és Ukrajna működésének költségeit.

Az erőszakossá váló közbeszéd valóságáról. Érdemes lenne ezen elgondolkodni!

1500 milliárd euró nem elég? Szijjártó Péter az újabb ukrán követelésekről.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média