Az Egyesült Királyságban is fokozódik a háborús propaganda.

Mark Rutte NATO-főtitkár kiterjedt háborúval való fenyegetőzése után az Egyesült Királyság Védelmi Minisztériumának fegyveres erőkért felelős vezetője, a különleges erők volt ezredese, Al Carns is beállt a béketörekvések akadályozóinak táborába. Carns szerint a “háború árnyéka már Európa ajtaján kopogtat”, és a kontinensnek olyan háborúval kell majd szembenéznie, amelynek magasak lesznek a “humán költségei”.

👉 A szigetországgal párhuzamosan Brüsszel is a háborús pszichózis hatása alatt áll, és története egyik legdestruktívabb elképzelését igyekszik áterőltetni a tagállamokon. Ursula von der Leyenék ugyanis azt szeretnék elérni, hogy a mintegy 140 milliárd euró összegű belga bankokban zárolt orosz vagyont kisajátítsák, és azt Ukrajnának adják át. A terv ellen korábban már a zárolt pénzeket kezelő, brüsszeli központú Euroclear pénzügyi letétkezelő központ mellett a belga miniszterelnök is tiltakozott, valamint az Európai Központi Bank is megtagadta, hogy védőhálót nyújtson a kifizetéshez.

Az Európai Bizottság terve amellett, hogy jogi megalapozottság tekintetében erősen megkérdőjelezhető, veszélybe sodorja a teljes európai pénzügyi rendszert, mivel alapjaiban ingatná meg az abba vetett hitet a globális piacon.

Az Egyesült Királyság bankjai részéről is hasonlóan heves tiltakozás tapasztalható a brit kormány azon terve miatt, miszerint a szigetországban kezelt 8 milliárd fontos orosz zárolt vagyont Brüsszelhez hasonlóan átjátszanák Ukrajnának. A brit szakemberek szintén az elképzelés jogi alapjait kérdőjelezik meg, ugyanis attól tartanak, hogy amennyiben Ukrajna nem fogja ezt az összeget visszafizetni, a brit bankrendszerre hárul majd a kártérítés felelőssége.

️ Egyértelműen kirajzolódik, hogy a brüsszeli neoliberális elitek és brit szövetségeseik számára a háborús tétek növelésén túl nem létezik semmilyen más alternatíva. Számukra a békekötés egyet jelentene saját politikájuk kudarcával, ezért mindent elkövetnek, akár az európai gazdasági és pénzügyi rendszer romba döntése árán is, hogy folytatni tudják a háborút!

A balliberális háborús őrülettel szemben Magyarország továbbra is a béke oldalán áll. Nem vagyunk hajlandóak olyan döntéshez a hozzájárulásunkat adni, amelynek az európai gazdaság és az európai emberek lennének a legnagyobb kárvallottjai. A magyar kormány továbbra is nemet mond Brüsszel háborús terveire!

Összevont poszt

Lázárinfó Orbánnal
Szombaton találkozzunk Szegeden!
Ne hagyd ki

Lázárinfó Orbánnal
Szombaton találkozzunk Szegeden!
Ne hagyd ki

Lázárinfó Orbánnal
Most szombaton, Szegeden!

Lázárinfó Orbánnal
Szombaton találkozzunk Szegeden!
Ne hagyd ki

Takáts Tamás: Emberre fegyvert fogni – még játékból sem!
KÖVESS MINKET MÁSHOL IS!
--------------------------------------------------------
Facebook: https://www.facebook.com/kontextuspodcast
Instagram: https://www.instagram.com/kontextusyt/
Tiktok: https://www.…

Megnyugodtam!
Lendvai Ildikó a Tiszára szavaz.
Összenő, ami összetartozik.
Igaz, megszorítócsomagot pont ugyanúgy csinálnak.
A baloldal újra és újra elveszi a pénzedet és tönkreteszi az országot. Ezt ma…

Egy hete várom Bujdosó Andrea és a Partizán válaszát a választási vitával kapcsolatban.
A határidő múlt csütörtök volt.

Megértem, hogy amikor a Tisza Párt lebukik egy 600 oldalas megszorítócsomaggal,…

️Az igazság nyomában 13. epizód | Pindroch Tamás

Ismét tombol az antiszemitizmus a világban, amelyet csak tovább fűt a tömeges bevándorlás. A Tisza és a DK azonban a migránsok - köztük akár…

Mindennapossá vált a terrorfenyegetettség Nyugat-Európában: kamionnal akart öt migráns férfi egy bajorországi karácsonyi vásár tömegébe hajtani. A bajor rendőrség letartóztatta a migráns hátterű…

A Nemzeti Művelődési Intézet évzáró rendezvénye Lakiteleken, a Hungarikum Liget Kárpátia Rendezvényházában.

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média