Uniós Ügyek Szerbiában!

👉 Belgrádban Miroslav Gaceviccsel, az Európai Integrációs Minisztérium államtitkárával tárgyaltunk a magyar-szerb kapcsolatok jövőjéről és a Nyugat-Balkán csatlakozásának lehetőségeiről.
Magyarország elkötelezett amellett, hogy az uniós csatlakozási folyamat objektív és érdemalapú legyen! Fontos, hogy ne történjen eltérő megítélés a tagjelölt országok között!
Aggasztó, hogy míg Ukrajna csatlakozását politikai okokból erőltetik Brüsszelben, Szerbia esetében politikai blokádok nehezítik a folyamatot.

🤝 Magyarország szerint a brüsszeli üres ígéretek helyett párbeszédre és a méltányos, egyenlő bánásmódra lenne szüksége Szerbiának!

József Attila halálának évfordulóján az Angyalföldi József Attila Művelődési Központnál emlékeztünk a magyar költészet egyik legnagyobbjára.

Szavai – „A Dunánál: egy a folyam, egy a nemzet” – ma is a…

Újabb botrány Brüsszelben: palesztinpárti tüntetők fejezték le a kis Jézust a brüsszeli Betlehemben.

Egyetlen egy háború sem ért még véget a világtörténelem során a csatatéren. A háborúk úgy érnek véget, hogy a háborúzó felek vagy közvetlenül, vagy közvetve tárgyalnak egymással.
Tehát a háborúk azok…

Országos léptékű egészségügyi rekonstrukció zajlik:

️91 kórházat,
️54 rendelőintézetet,
️107 mentőállomást
újítottunk fel.

Budapesten 13 kórház fejlesztése történt meg, köztük a Mazsihisz Szeretetkórházé…

Egyeztettem a MOL vezetőivel. Az ukrán támadás ellenére a Barátság kőolajvezeték Magyarország irányában zavartalanul üzemel. Magyarország kőolajellátása biztonságban van.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média