Találkozó a jövő generációjával!

Nagyváradon a Bihar megye ifjúsági szervezetek vezetőivel találkoztam Bagi Barna, a Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesület elnökével. Ilyenkor mindig megnyugszom: a jövőnk biztos kezekben van, hiszen tele vagyunk elhivatott és tehetséges fiatalokkal.

Határa csak az országnak van, a nemzetnek nincs! Együtt erősítjük az összetartozásunkat, és közösen építjük a jövőt!

Zilah – A jövő magyar közösségeinek otthonai.

👉 Ma Zilahon jártam, ahol meglátogattam a Wesselényi Kollégium új épületét, valamint a Zilahi Református Bölcsődét. Külön öröm volt látni, hogy a magyar…

A Tisza Párt kampánygurujával készült interjúból két dolog derült ki:

1️⃣A Tisza Párt támogatja Ukrajnát.
2️⃣A kampányban eddig is hazudtak és ezután is fognak.

️Az elmúlt napokban is poros lett a cipő. Szombaton kiderül, mi minden történt velem a közelmúltban. Tartsanak velem!

“A Tisza kampányguruja szerint ők kiállnak Ukrajnáért, de lehet, hogy ezt nem most kéne csinálni a választás miatt. “ Lehet ezeknek bármit is elhinni? Mennyire lehet komolyan venni bármit amit…

A képlet nem bonyolult: a Trump-Orbán megállapodás addig él, amíg ő van ott, én meg itt. Vagyis amíg Amerikában Donald Trump az elnök, Magyarországot pedig nemzeti kormány vezeti.

A megállapodással a…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média