Orbán Viktor: 2026. január 1-től - több lépésben - bevezetjük a 14. havi nyugdíjat!


️ Az illegális migráció már a nemzeti nyelveket is ostromolja.
🫵 A német közszolgálati médiumok az utóbbi hónapokban éles bírálatok kereszttüzébe kerültek, miután kiderült, hogy újságíróik egy államilag is támogatott szervezet által kínált online képzéseken vesznek részt. A kurzusok célja, hogy a szerkesztőségek „érzékenyebben” és „diszkriminációmentesen” számoljanak be migrációról, integrációról és rasszizmusról. A projektet többek között a Szövetségi Belügyminisztérium, az Integrációs és Antidiszkriminációs Hivatal, az EU migrációs alapja, valamint magánalapítványok is finanszírozták.
A ZDF egyik belső e-mailje szerint az újságíróknak tizenkét önkéntes online kurzust kínálnak. Ezeken olyan nyelvi javaslatokat tanítanak, amelyeknek nincsen negatív áthallása vagy nem társul hozzá veszélyérzet a menekültekkel kapcsolatban.
Mi ez, ha nem szándékosan irányított nyelvhasználat annak érdekében, hogy a politikailag nem kívánatos szavakat és témákat fokozatosan kiszorítsák a közbeszédből? Ehhez pedig Brüsszel is tevékenyen asszisztál.
Szégyen, hogy Brüsszelnek és a neki hű vezetőknek a migránsok jogai előbbre valók egy nemzet identitásának egyik fő eleménél, a nyelvnél, nem is beszélve olyan témákról, mint a médiaszabadság vagy szólásszabadság, amelyeknek papíron Brüsszel az élharcosa. Láthatjuk, addig fontosak ezek számukra, míg a nekik nem tetsző ideológiák és kormányok ellen kell bevetni őket, után minden demokratikus érték szabadon értelmezhető az ő felfogásuk szerint. Míg mi Magyarországon a határt és gyermekeinket védjük, és ezért nem kapunk mást, mint súlyos pénzbüntetést és pereket, addig az illegális migránsokkal kapcsolatos érzékenyítésre semmi nem drága nyugaton.
A magyar kormány ezért mondja következetesen már 10 éve, hogy meg kell védeni Európa külső határait. - A kérelmeket EU-n kívüli, külső helyszíneken kell elbírálni. - A kiutasítási döntéseket végre kell hajtani és a segítséget oda kell vinni, ahonnan a baj érkezik!
/posztok.hu
Tegnap este megnéztem a Bölöni-filmet.
A film visszavitt gyermekkorom városába Marosvásárhelyre, a nyolcvanas évekbe. A legsötétebb Ceausescu idők jártak akkor, nélkülözés és magyarellenesség volt a…

️

️


