Daniel Freund újabb hadjárata: most már perelné is Orbán Viktort.

ℹ Daniel Freund, a német Zöldek európai parlamenti képviselője új szintre emelte Magyarország elleni mániáját: büntetőfeljelentést tett Orbán Viktor miniszterelnök ellen. Állítása szerint „digitális kémkedés” célpontja lett, és természetesen – ki más – a magyar titkosszolgálat állhat mögötte. Freund szerint 2024-ben, az EP-választási kampány közepén valakik kísérletet tettek arra, hogy kémprogramot telepítsenek az irodájában használt eszközökre. Azt is állítja, hogy az akcióhoz a Candiru nevű izraeli szoftvert próbálták felhasználni – egy olyan eszközt, amelyet szerinte „a magyar hatóságok is ismerhetnek”.

👉 Tehát:
– nincs bizonyíték,
– nem történt sikeres támadás,
– de Freund már tudja, hogy Orbán Viktor a hibás.
👉 Ez már nem politikai ellenszenv – ez üldözési mánia.

Freund évek óta minden mögött Magyarországot és a magyar miniszterelnököt látja. Ő volt az is, aki büszkén kampányolt azért, hogy befagyasszák a Magyarországnak járó uniós forrásokat, és most, hogy a valóság rácáfolt a vádjaira, újabb médiakampányt indított.

👉 Miközben Németországban:
- apad a Zöldpárt támogatottsága,
- a német ipar szenved az irracionális, „méregzöld” energiapolitikától,
- migránsbandák, késelések, terrortámadások tartják rettegésben a német városokat.
De Freund úrnak erre nincs ideje. Ő inkább a magyar kormányfőt perelgeti, mert ezzel próbálja elfedni a saját országában és pártjában zajló politikai összeomlást.

A valóság viszont egyszerű: Magyarország nem kémkedik, hanem védi a határait, a szuverenitását és az emberek biztonságát.
Mi dolgozunk. Ők vádaskodnak. Ez a különbség.

Az egyetlen békepárti országban lehet ezt megcsinalni, és ez Magyarország!

Most háború van, és három olyan programot futtatunk így, egy leblokkolt gazdasági növekedés időszakában is, ami közül mindegyik önmagában is világszenzáció lenne.

Újpesten is mondjunk NEM-et a brüsszeli háborús tervekre!

️ Brüsszel háborúba akarja rángatni Európát, és a tagállamokkal akarja megfizettetni az árát. Mi nem engedjük, hogy Magyarországot is…

Orbán Viktor a MÁÉRT konferencián: Magyarország teljes mellszélességgel a Kárpátalján élő magyar kisebbség mögött áll, az ottani magyar közösség mindenben számíthat ránk!

Magyarország világos álláspontja: a háború első pillanatától a béke mellett állunk.

Ezért Budapest lehet a helyszíne annak a történelmi találkozónak, ahol Donald Trump 🤝 és Vlagyimir Putyin ülhetnek…

A szabadság napja – Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc Emléknapja

„Tisztelet a hősöknek!”

Az 1956-os hősök bátorsága, összefogása és hazaszeretete máig példát mutat mindannyiunknak. Október 22-én…

Simonovits András, a Tisza szakértője szerint:
a győzelem érdekében, jobb elhallgatni a választók elől a valóságot.

Már Tarr Zoltántól is hallottuk: először hatalom, utána mindent lehet.

Egyértelmű:…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média