Orbán Viktor annak kapcsán, hogy a Tisza megadóztatná a nyugdíjakat is: mindig is csak két politika volt Magyarországon, baloldali meg jobboldali. A baloldalnak régi mániája Bokros Lajos óta, hogy a…
️ Az Európai Bizottság már önmagának sem tud megfelelni!
ℹ A Politico brüsszeli hírportál értesülései szerint a Bizottság nem fogja az általa korábban megszabott határidő lejártáig nyilvánosságra hozni az első éves jelentését a Migrációs Paktum végrehajtásáról. Így még egy darabig azt sem fogjuk megtudni, hogy a brüsszeli „mesterterv” értelmében mely tagállamok minősülnek majd migrációs nyomás alatt állónak, valamint azt sem, hogy az egyes tagállamoktól milyen mértékű felajánlásokat várnak az ún. szolidaritási mechanizmus keretében.
Magnus Brunner belügyekért és migrációért felelős biztos újságírók előtt nem is tagadta, hogy késésben vannak a határidőt illetően. Ebben ugyanakkor semmi kivetnivalót nem talált, mivel indoklása szerint első alkalommal kell ilyen dokumentumot elkészíteniük. Szerinte a lényeg az, hogy dolgoznak rajta.
👉 A látszólagos tehetetlenség és tapasztalatlanság miatti halogatás mögött valójában sokkal komolyabb okok húzódnak meg. Kezd ugyanis egyre nyilvánvalóbbá válni, hogy egyre több és több tagállam akar kimaradni a teljesen elhibázott Migrációs Paktum végrehajtásából, és nem akar kvóták szerint elosztott illegális migránsokat befogadni. Legutóbb Karol Nawrocki lengyel elnök jelentette be, hogy Lengyelország nem egyezik bele az európai intézményeknek egyetlen olyan lépésébe sem, amely az illegális migránsok Lengyelországba történő áttelepítését célozná.
A Paktum erőltetésével Brüsszel veszélyes tévúton jár. Teljesen egyértelmű, hogy az alapjaiban hibás megközelítést alkalmazó rendeletcsomag nem képes megállítani az illegális migrációs beáramlást, sőt azok újabb és újabb hullámait gerjeszti.
Nem véletlen, hogy annak elfogadása során Magyarország nemmel szavazott minden egyes jogszabálytervezetre. Ki kell mondani, hogy a Paktum meghaladott megközelítést képvisel: Európa ma olyan új kihívásokkal szembesül, amelyek más típusú válaszokat igényelnek. Nem a már itt lévő migránsokat kellene kvóták szerint szétosztani a tagállamok között, hanem a külső határok védelmének megerősítésére, az illegális migránsok visszatérésének felgyorsítására, valamint a harmadik országokkal való szorosabb együttműködésre kellene koncentrálni. Magyarország eddig is következetesen ezt az álláspontot képviselte.
A magyar kormány ezután sem fogja hagyni, hogy a brüsszeli felelőtlen migrációs politika veszélyeztesse magyar honfitársaink békéjét és biztonságát!
Orbán Viktor annak kapcsán, hogy a Tisza megadóztatná a nyugdíjakat is: mindig is csak két politika volt Magyarországon, baloldali meg jobboldali. A baloldalnak régi mániája Bokros Lajos óta, hogy a…
Európa lelke a tét
️
️Holnap egy óceánon átívelő beszélgetésen veszek részt Gulyás Virággal, aki Amerikában élő véleményvezérként aktívan foglalkozik az antiszemitizmus elleni küzdelemmel.
A…
A magyar kormánynak az a célja, hogy a magyar emberek hozzájussanak az őket megillető forrásokhoz
-Menczer Tamás-
Így gondolkodik Magyar Péter az idősekről: büdösek és nem jár nekik a nyugdíj.
Megint lebuktak!
Több tiszteletet az időseknek!
Link a kommentben. 
Takács Péter, Harcosok órája:
Ha jönne a Tisza Párt, azonnal jönne az egészségügyben a vizitdíj is, ebben biztos vagyok.
Gyopáros Alpár: Mindenkit arra bíztatok, hogy töltse ki és küldje vissza a közteherviselésről szóló nemzeti konzultációs ívét!
Link a kommentben.
Azt mondják, folytatni kell a háborút, amíg Ukrajna nyer. Ez a brüsszeli háborús terv. Ezt mondja von der Leyen és Weber. És ezt mondja a magyarországi bábfigura is.
Tudjuk, az ukrán “testvére”…
Orbán Viktor a Harcosok Klubjában:
Szerdán Magyar Diaszpóra Tanácsot, csütörtökön pedig Magyar Állandó Értekezletet tartunk. Minden magyar felelős minden magyarért. Számíthatnak a kormányra!
69 év után rúgtunk gólt Portugáliában a portugál válogatottnak. Kettőt is! Megtört a jég! 💪🇭
Szövetségesünk, az osztrák Szabadságpárt meghívására egy bécsi konferencián vettem részt, amelyen azt jártuk körül, hogy az Európai Bizottság által pénzelt liberális aktivistacsoportok hogyan…