Megváltoztatni a diskurzust, megállítani az áradatot, megmenteni Európát.

ℹ 2015-ben több mint egymillió bevándorló érkezett Európába a Közel-Keletről és Afrikából. Míg egyes kormányok tárt karokkal fogadták őket, Magyarország volt az első uniós tagállam, amely felismerte: az illegális tömeges migráció létfontosságú veszélyt jelent Európa szuverenitására, biztonságára, stabilitására és társadalmi kohéziójára.

Ezért a magyar kormány lezárta a határokat, fizikai és jogi védvonalat épített, és komoly erőforrásokat mozgósított a migrációs nyomás megállítására, valamint az embercsempész-hálózatok felszámolására.

👉 Azóta folyamatos támadások érik hazánkat Brüsszelből, a bevándorláspárti kormányoktól és NGO-któl. Az idő azonban minket igazolt: Nyugat-Európát sorozatos terrortámadások, no-go zónák, párhuzamos társadalmak és a jóléti rendszerek gyengülése sújtja. Európa polgárai kezdenek felébredni – Németországban, Hollandiában és más országokban a migrációkritikus pártok történelmi sikereket érnek el.

Többek között erről beszélgettem a Mathias Corvinus Collegium - MCC Migrációkutató Intézetének konferenciáján Szegeden, amelyen részt vett:

- Raphael Audouard, a Patriots for Europe Foundation igazgatója
- Rocío de Meer Méndez, a spanyol Vox képviselője, a Kongresszus tagja
- Pedro Dos Santos Frazão, a portugál Chega alelnöke

🤝 Egyetértettünk: ha meg akarjuk menteni Európát, nem megszervezni, hanem leállítani kell az illegális bevándorlást.

Nyelvében él a nemzet!

A hagyományos nemzeti kisebbségek és nyelvi közösségek esetében ez különösképpen is igaz. A Nyelvek Európai Napja alkalmából erre hívtuk fel a figyelmet a Hagyományos Kisebbségi…

Önleleplező döntés:

Ulf Kristersson svéd miniszterelnök korábban tagadta, hogy Svédországban olyan mértékben romlott a közbiztonság, hogy a bűnszervezetek kiskorúakat használnak fel bűncselekmények…

A liberális média szerint propagandának minősül, ha valaki felhívja a figyelmet a 21. század legnagyobb civilizációs kihívására.

10 év alatt 10 millió migráns érkezett Európába – ezzel párhuzamosan…

Ahogyan azt ígértük, nyilvánosságra hozzuk az Igazságügyi Minisztérium vizsgálati jelentését a Szőlő utcai javítóintézettel kapcsolatos büntetőügyről, valamint a nyilvánosságban megjelent állításokról

Nicsak, megint igazunk lett
A 2025-ös Fiscal Transparency jelentés szerint Magyarország teljesíti a költségvetési átláthatóság, a megbízhatóság és a hozzáférhetőség nemzetközi szinten elvárt…

A szingapúri Vulcan Shield Global első európai üzemét építi fel Békéscsabán. Ez minden idők legnagyobb beruházása a városban és egész Békés vármegyében

A békéscsabai óriásberuházás számokban:
👉 280…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média