️ Ismét megerősítést nyert Ursula von der Leyen teljes alkalmatlansága.

ℹ️ Az európai versenyképesség jövőjéről szóló Draghi-jelentés bemutatásának egy éves évfordulója alkalmából az Európai Bizottság magas szintű konferenciát szervezett a héten Brüsszelben. A konferencia központi témája ennek értelmében az EU versenyképessége, valamint a Mario Draghi által készített jelentés nyomán indult politikai és gazdasági kezdeményezések értékelése volt. Ursula von der Leyen beszéde nem tartalmazott újdonságokat az egy héttel korábban, az Unió helyzetéről elmondottakhoz képest, tehát szerinte továbbra is mindent úgy kell folytatni, ahogyan azt a Bizottság elképzeli: erőltetni a zöld átmenetet, ha kell, az európai versenyképesség kárára.

👉 Szerencsére a jelentést jegyző Mario Draghi, aki korábban olasz miniszterelnök valamint az Európai Központi Bank elnöke is volt, a Bizottság elnökénél reálisabban értékelte a helyzetet. Rámutatott az EU globális lemaradására, a túlzott szabályozás és koordinálatlan állami támogatások problémáira. Hangsúlyozta, hogy az unió gyorsabban, megfelelő nagyságrenddel és intenzitással kellene, hogy cselekedjen a hanyatlás elkerülése érdekében. Úgy értékelte, hogy Európa nehezebb helyzetben van, mint egy évvel ezelőtt, az EU növekedési modellje gyengül. Noha hazánk az általa készített jelentés nem minden pontjával ért egyet, üdvözlendő, hogy rajtunk kívül más is rá mer világítani az európai gazdaság valós helyzetére.

Nem véletlen, hogy a magyar soros elnökség kiemelten foglalkozott tavaly a versenyképesség javításával. Magyarország kiemelt sikere volt, hogy elnökségünk alatt az európai állam- és kormányfők elfogadták a Budapesti Nyilatkozatot, amelynek célja a közös gazdasági jólét biztosítása, az uniós versenyképesség fellendítése, biztosítva az EU szuverenitását, biztonságát, ellenálló képességét és globális befolyását.

Minden erőfeszítésünk ellenére sajnos azt tapasztaljuk, hogy Európa egyre jobban marad le versenytársaihoz képest, a belső piac továbbra is túlszabályozott, az energiaárak pedig az egekben vannak, köszönhetően a háborúpárti brüsszeliták által okozott gazdasági káosznak. Érthetetlen, hogy a súlyos gondokkal küzdő európai gazdaság megsegítése helyett Brüsszelnek manapság csak egyetlen dolog fontos, mégpedig Ukrajna feltétel nélküli támogatása. Az EU számolatlanul önti az uniós adófizetők pénzét Ukrajnába, sőt attól sem riad vissza, hogy hitelt vegyen fel ahhoz, hogy tovább tudja folytatni az esztelen pénzszórást, és a béke helyett a háborúhoz vigye egyre közelebb a kontinenst. Már az unió új hét éves költségvetését is úgy akarják alakítani, hogy annak legalább 20 százaléka Ukrajnába kerüljön. Közben pedig egyre inkább csak csendes szemlélői leszünk annak, ahogyan a globális gazdasági versenyben még nagyobb lemaradásba kerül a kontinens. Ez sajnos nem egy túlzottan pesszimista forgatókönyv, nem is a jövő, hanem a jelen szomorú valósága.

A brüsszeli fékevesztett politikai hazárdjátéknak legfőbb ideje, hogy vége legyen! Nem fogjuk hagyni, hogy a neoliberális elitek ideológiai hóbortjai még jobban a szakadék széle felé tolják az amúgy is gyengélkedő európai gazdaságot. Jól átgondolt, racionális stratégiára, és nem utópisztikus ideák kergetésére van most szüksége Európának.

"A haza örök, s nem csak az iránt tartozunk kötelességgel, amely van, hanem az iránt is, amely lehet, s lesz." - Kossuth Lajos

Születésének évfordulóján emlékezzünk tisztelettel Kossuth Lajosra, aki a…

Kevesebb Brüsszelt, több magyar szabadságot
Többen között ebben is egyetértettünk a Fidelitas Külügyi Kabinet estéjén.
Hajrá, Magyarország, hajrá, Fidelitas!
Ennyi.

„Ahová beengedték a migránsokat, ott a közbiztonság drasztikusan leromlott, a közterek veszélyesek, egyes városnegyedek lakhatatlanok.”
Orbán Viktor

Charlie Kirk brutális meggyilkolása figyelmeztetés mindannyiunknak: talán soha nem volt még ennyire fontos, hogy megőrizzük a keresztény hitünket, védjük a kultúránkat, a békét, és kiálljunk azért a…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média