️ Ursula von der Leyen ma Strasbourgban azt mondta: „Európa harcban áll”. De kivel harcol valójában Brüsszel? Saját polgáraival, a józan ésszel és a demokrácia alapjaival.
Ahelyett, hogy az európai…
️ Ami ma még „csak” gyűlöletkeltő komment, holnap valósággá válhat.
Megdöbbentő hír rázta meg a világot: kórházban belehalt sérüléseibe Charlie Kirk, republikánus és keresztény aktivista, miután egy lövés érte a nyakán, miközben előadást tartott a Utah állambeli Valley Egyetemen.
👉 Kirk az Egyesült Államok egyik legismertebb konzervatív médiaszemélyisége volt, több millió követővel. A Turning Point USA alapítójaként fiatalok százezreit szólította meg, következetesen kiállva a konzervatív értékek és Donald Trump mellett.
👉 Tragédiája szomorú jelzés: a politikai erőszak világszerte erősödik. Tavaly Robert Fico szlovák miniszterelnököt érte fegyveres támadás, nemrég pedig Andrej Babiš cseh szuverenista politikust támadták meg. Magyarországon is mindennapossá váltak a gyűlölettel teli kommentek, amelyek jobboldali politikusok bántalmazását, sőt meggyilkolását kívánják.
👉 Ez nem játék, hanem veszélyes spirál. A közélet beszéde egyre erőszakosabbá válik. Ne felejtsük el Voltaire szavait: „Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de mindhalálig védelmezni fogom a jogodat, hogy elmondhasd.”
Ez a valódi demokrácia alapja. Vitázni lehet, gyűlölni soha.
️ Ursula von der Leyen ma Strasbourgban azt mondta: „Európa harcban áll”. De kivel harcol valójában Brüsszel? Saját polgáraival, a józan ésszel és a demokrácia alapjaival.
Ahelyett, hogy az európai…
Magyarország-Portugália: 2-3.
️
Mindig veletek! 
Gulyás Gergely, Kormányinfó:
Szeptember 1-jével elindult
a rendszerváltás utáni legnagyobb otthonteremtési program.
Minden területen zökkenőmentesen indult és 1 hét alatt több mint 5 ezer igényt…
Nagy István, Harcosok órája:
Magyar Péter személyisége azonnal kiderül a videóiból. Csak az a valóság létezik, amit ő gondol, és senki nincs körülötte, aki szembesíteni meri a való világgal.
Nyugodjon békében!
Megölték a konzervatív véleményvezért.
Már halálos áldozata is van a baloldali-liberális agressziónak.
A véleménye miatt lelőttek egy ismert…
Zökkenőmentesen indult el az Otthon Start Program.
Kormányinfó (2025. szeptember 11.)
Kormányinfó (2025. szeptember 11.)
👇👇

A kormány legfrissebb döntéseiről ma 10:00 órától az M1-en és a Magyarország Kormánya Facebook-oldalon.