Teljes lebukás! Átver a Tisza! Jönne a TISZA-adó!
Felvétel bizonyítja: Magyar Péterék adóemelést terveznek, amit a kampányban el akartak hallgatni. Át akarták verni az embereket, de lebuktak!
A…
️Európa érdeke a béke!
Az Európai Unió marginális szerepet játszik az ukrajnai háború lezárására irányuló béketárgyalásokban - erről beszélt Mario Draghi, az Európai Központi Bank volt elnöke, akire különösen figyelnek Brüsszelben, hiszen korábbi versenyképességről szóló jelentése a mai napig meghatározó hatású. Úgy fogalmazott, az EU többé nem hiheti, hogy nagy gazdasága globális hatalmat és befolyást biztosít számára, “ez az év az lesz, amelyre úgy emlékezünk majd, hogy ez az illúzió szertefoszlott”. Egy római katolikus szervezetek által szervezett találkozón kijelentette: az uniónak bele kellett törődnie az Egyesült Államok által kivetett vámokba, a katonai kiadások megnövelésébe. Egy másik találkozón a héten hozzátette: Kína sem tekinti egyenrangú partnernek az Európai Uniót.
Riminiben Giorgio Meloni olasz miniszterelnök is csatlakozott a Mario Draghi által megfogalmazottakhoz. Mint mondta, “az Európai Unió egyre nagyobb geopolitikai jelentéktelenségre van ítélve, képtelen hatékonyan válaszolni a Kína és az Egyesült Államok támasztotta versenyképességi kihívásokra”. Kritizálta a brüsszeli bürokrácia túlszabályozottságát és azt is, hogy rendkívül ideológiavezért, nem a valósághoz kötött értékeket képvisel.
Az európai közbeszéd józanabb része tehát kezdi felismerni, amit már a magyar uniós elnökség során hangsúlyoztunk: Európa hatalmas lemaradásban van, globális befolyása és versenyképessége meggyengült. Ide vezetett a rossz brüsszeli válságkezelés, a sok éves boszorkányüldözés a nemzeti szuverenitást előtérbe helyező tagállamokkal szemben, a migráció hajthatatlan támogatása, a háborúpárti politika.
Az új uniós költségvetés az európai kohéziós és mezőgazdasági források helyett arra koncentrál, hogy az EU minél több pénzt küldjön Ukrajnába. Ukrajna uniós csatlakozásával pedig sajnos Brüsszelben végképp lekapcsolhatnák a villanyt, ugyanis az európai gazdaságok gyorsan tönkremennének.
Az Európai Uniónak képesnek kellene lennie arra, hogy saját kulcsfontosságú érdekeket határozzon meg, és ehhez valódi megoldások rendeljen. Erre ma Brüsszel nem képes - mindent megtesznek azért, hogy eddigi kudarcos politikájukat fenntartsák. Ennek egyik fontos eszköze, hogy szerintük be kell törni a nemzeti kormányokat, meg kell kerülni őket vagy egy másik, Brüsszel-párti bábkormányt kell hivatalba léptetni.
A háborúpárti litván kormány legújabban például arra kéri Brüsszelt, hogy Ukrajna felvétele érdekében vegyék el Magyarország vétójogát. Tervük az, hogy minél előbb kezdjék meg az ukránok felvételét, jövőre pedig legyen egy olyan kormány hazánkban, amelyik támogatja Ukrajna uniós csatlakozását.
Az ukránok mindeközben egyre erőteljesebben lobbiznak, robbantásokat hajtanak végre.
Magyaroszág szuverenitását azonban a jövőben is megvédjük a brüsszeli vagy kijevi támadásokkal szemben is, bármilyen természetűek is legyenek.
Nem engedünk, kiállunk a magyar nemzeti érdekekért!
👉Jó hír, hogy úgy tűnik, a béketábor hangja Európán belül is kezd felerősödni.
Európa érdeke a béke!
Teljes lebukás! Átver a Tisza! Jönne a TISZA-adó!
Felvétel bizonyítja: Magyar Péterék adóemelést terveznek, amit a kampányban el akartak hallgatni. Át akarták verni az embereket, de lebuktak!
A…
A magyar embereket átverni, na azt nem lehet. Mert nem hagyjuk!
Áprilisban erről is döntünk
️
️
Magyar Péter bejelentette már, hogy Tarr Zoltánnak soha semmi köze nem volt a Tiszához? 
Szégyen
️
️ A Tisza Párt csökkentené a tanárok jövedelmét a Tisza-adóval.
A Tisza Párt tagjai maguk között megszavazzák az adóemelést, majd letagadják. Mit gondolnak, a tanárok nem látják át? Hülyének…
Itt vannak a bizonyítékok:
Magyar Péter is utalt az adóemeléses anyagra. A tiszás szakértők pedig egyértelműen támadták a jelenlegi adókulcsokat, mint ahogy az anyák adókedvezményeit és a fiatalok…
Budapesten négy nap alatt három busz gyulladt ki, Karácsony Gergely meg csak lapít, pedig ez a főpolgármester és a várost vezető koalíció, a Tisza és a közlekedési bizottságot vezető Vitézy Dávid…
A középosztály és a családosok lennének a TISZA-féle pénzszivattyú legnagyobb vesztesei. Vagy adóemelés, megszorítás és elvonás a TISZA Párt tervei alapján, vagy adócsökkentés, családbarát támogatások…