Szégyelljék magukat a birodalom képviselői!

👉 A LIBE vádirat elkészült, be is mutatták, és később újra előveszik. Magyar Péterék megrendelésére a zsoldos LIBE-bizottság nyilvánosságra hozta jelentését az áprilisi budapesti „tényfeltáró” missziójáról. A tiszások meghívására őket támogató baloldali és néppárti politikai aktivisták érkeztek Magyarországra, hogy a Tisza-Brüsszel paktum keretében lejárassák hazánkat, hiszen mint tudjuk, nekik akkor jó, ha Magyarországnak rossz. A dokumentum valójában nem több, mint egy politikai vádirat: most bemutatták, később pedig újra előveszik, amikor a következő, Magyarországot támadó jogállamisági jelentés kerül napirendre az Európai Parlamentben.

Hogyan is nézett ki ez a misszió? A brüsszeli delegáció április közepén járt Magyarországon. „Tényfeltárásuk” hamar egyoldalú politikai akcióvá silányult, hiszen a most elkészült jelentést nem független vizsgálatra alapozták, hanem a tiszások, a baloldali álcivilek és brüsszeli politikai aktivisták diktálták tollba nekik. Találkoztak tizenöt álcivil Soros-szervezettel, és a kormányzati kérdéseket nem hallgatták meg, sőt. Amikor a magyar kormány nevében fogadtam őket a minisztériumban, számon kértem rajtuk, hogy miért nem utaznak például Varsóba megvizsgálni a baloldali-néppárti kormány jogállamisági visszaéléseit, vagy miért nem beszélnek a brüsszeli korrupcióról, akkor kommunista időket idézve azt mondták: mi nem tehetünk fel kérdéseket. A dokumentum nemcsak hazug és elfogult, hanem sérti Magyarország nemzeti szuverenitását is.

🫵 Ugyanez a LIBE-bizottság korábban azt is elutasította, hogy a magyar elnökség ismertesse a programját, hiszen ha meghallgatnák az érveket, nehezebb lenne előre megírt vádiratokat gyártani. Nem a tisztességes párbeszéd vezérli őket, hanem kizárólag a politikai lejáratás szándéka. Ez nem más, mint egy kirakatper, amelynek ítéletét már jóval a látogatás előtt meghozták. A cél világos: beleszólni Magyarország belügyeibe, és politikai nyomásgyakorlással leváltani egy demokratikusan megválasztott kormányt, ahogyan azt Lengyelországban is tették.

Mi nemet mondunk a brüsszeli politikai nyomásra, mert Magyarország ügyeiről továbbra is csak a magyarok dönthetnek.

Szégyelljék magukat a birodalom képviselői!

Brüsszel egy tollvonással söpörné félre a kontinens gazdasági alapjait – de mi nemet mondunk arra, hogy tönkretegyék Európát!

Az elmúlt napok eseményei ismét rávilágítottak arra, milyen törékeny és…

️ Úton Strasbourg felé, ahol megpróbáljuk elmagyarázni:
👉 a béke nem naivitás
👉 a kárpátaljai magyarok jogai nem alku tárgya
👉 az EU-tagság nem ajándék

ÁMOKFUTÓ TISZA: Betegek életét veszélyeztették a Szegedi Tudományegyetem közleménye szerint Magyar Péter és Kulja András, amikor elképesztő magatartással, "politikusi státuszukra" hivatkozva,…

Második felvonás – tovább folytatódik az agrárminiszterek tanácsülése Luxembourgban!

Növény- és állatvédelmi témák vannak ma napirenden. Az állatok szállítása kapcsán olyan szabályozásra van szükség,…

Szlovákiával közösen megakadályoztuk az új szankciós csomag elfogadását!

A 18. uniós szankciós csomag olyan húsbavágó energetikai kérdéseket tartalmaz, amely alapjaiban veszélyezteti nem csak…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média