Szigorúan fellépünk az illegális hulladéklerakással szemben
️
Akár 3 évre is rács mögé kerülhet az, aki március 1-jét követően 500 kilogramm vagy 5 köbméter illegális szemetet helyez el.
És aki így…
Válaszom Tineke Strik, holland zöldpárti-baloldali EP-képviselőnek, aki a magyar jogállamiság miatt aggódik
️ Jó lenne, ha ugyanennyire aggódna amiatt is, hogy Hollandiában pogromoktól kell tartani egy Ajax Amsterdam - Maccabi Tel-Aviv mérkőzést követően, míg Magyarországon biztonságban tudhatják magukat zsidó honfitársaink.
Mindenki söprögessen a maga háza táján!
Szigorúan fellépünk az illegális hulladéklerakással szemben
️
Akár 3 évre is rács mögé kerülhet az, aki március 1-jét követően 500 kilogramm vagy 5 köbméter illegális szemetet helyez el.
És aki így…
Magyar Falu Program - eredmények és tervek.
Keressétek a friss Demokrata lapjain!
️ Szeretek vezetni, és a Magyar Falu Program elindulása óta sokat is utazom.
Tippelj, szerinted hány kilométert autóztunk le eddig a hazai falujárásban?

Emirátusi partnereinkkel közös célunk az emberi szenvedés enyhítése és Közel-Kelet stabilitásának erősítése.
Erről és a közös tettek lehetőségéről
tárgyaltam Abu-Dzabinan Őexc. Szultan Al-Samszi…
Ahogy Amerikában mondják rólunk, mi már Trump voltunk Trump előtt.
Magyarországot a kormány liberális ellenfelei egy elszigetelt országnak szokták ábrázolni.
Ehhez képest ma egész Európában Magyarország ápolja a legjobb kapcsolatot az új amerikai republikánus…
VISSZATEKINTŐ JÚNIUS 
️
Az országos tisztifőorvos a legmagasabb, harmadfokú hőségriasztást adta ki júniusban, de a munka nem állt meg. 


A kampányidőszakban is feszített tempóban dolgoztunk. A tét nagy…
1️⃣0️⃣1️⃣cm a Balaton vízállása 
Az elmúlt napokban egy centivel emelkedett a Balaton átlagos vízállása, ami jelenleg 101 cm.
Adatok: vizugy.hu
Idén is garantáljuk a nyugdíjak értékállóságát, a nyugdíjasok számíthatnak ránk.
Gyermekvédelem az óceán túlpartján is
️
Úgy tűnik, hogy Magyarország példáját követve az Egyesült Államok is visszatér a józan ész talajára: Donald Trump aláírta az új rendeletet, amely megtiltja, hogy…