👉 Munkareggeli keretében az Európa Tanácsban ülő délkelet-európai EU-tagjelölt országok és Törökország képviselőinek bemutattam a magyar elnökség prioritásait, kiemelve a Nyugat-Balkán bővítésére vonatkozó terveket.

🤝 Egyetértettünk abban, hogy a Nyugat-Balkán integrációjának kiemelt figyelmet kell kapnia. Az EU bővítési politikája az egyik legsikeresebb stratégiája, amelynek továbbra is érdemalapúnak és objektívnek kell lennie.

️ Az Európai Unió nem lehet teljes a Nyugat-Balkán csatlakozása nélkül, a magyar elnökség gőzerővel dolgozik ennek elősegítésén.

Működik a német demokrácia!
Miután az AfD több tartományi választáson is kiemelkedően jól szerepelt, a baloldal most azt találta ki, hogy be kell tiltani őket.
Természetesen emiatt nem indul…

Biztos, hogy biztosra mész?

Beszéljünk egy kicsit a rácsokról.

Az a helyzet, hogy nem férünk át rajta.

Így hát szét kell vágnunk. Vagy feszítenünk.

Súlyos percek!

Az elmúlt héten Újpalotán lassította a…

𝗔 𝗡𝗲𝘁𝗳𝗹𝗶𝘅 𝘂́𝗷𝗮𝗯𝗯 𝘁𝗲𝗿𝘃𝗲 - Jön a néger Nagy Sándor?

Volt itt már minden, a színes bőrű udvarhölgytől a távol keleti pápáig bezárólag, de gondoljátok, hogy nem lehet fokozni? Dehogynem…

️ Na, a következő két napra megint megvan a szektások muníciója arra, hogy telekürtöljék a médiát. Reggel óta másról sem írnak a hívek, mint arról, hogy "szegény" Péterüket meghurcolta a Fideszes…

Az a harc, melyet Izrael a terrorral szemben folytat, lényegében ugyanaz, és sokszor ugyanazok ellen, melyet mi itt a határvédelemért és a migráció ellen vívunk.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média