Én támogatom, hogy legyen tűzszünet az Olimpia idején!
️ Az új Európai Parlament rendkívül antidemokratikusan kezdte műkődését, figyelmen kívül hagyva a harmadik legnagyobb, konzervatívokból álló frakciót.
ℹ️ A héten bizonyossá vált: a háborúpárti koalíciót tömörítő Európai Parlament az Unió legantidemokratikusabb szerve. 18 millió európai választópolgár akaratát és a parlamenti szokásjogot figyelmen kívül hagyva ugyanis egyetlen bizottsági vezető tisztséget, elnöki pozíciót sem adtak a harmadik legnagyobb, szuverenista és békepárti Patrióták Európáért frakciónak.
👉 Bár a balliberálisok szeretnek nekünk leckéket adni demokráciából, az mindig csak egyoldalú vádoskadás. Magyarországon ugyanis az ellenzéki pártok mandátumaik arányában részesednek a parlamenti bizottsági tisztségekből.
A parlamenti szokásjog alapján a harmadik legnagyobb frakciót adó Patriótáknak két alelnöki hely járt volna, a az EP bizottságok elnöki pozícióiból pedig mandátumarányosan kellett volna részesedniük. Ezek egyike sem teljesült.
A szuverenisták ellen a Bizottság is hadat üzent, múlt heti parlamenti beszédében Ursula von der Leyen többször hangsúlyozta, hogy az általa demokratikusnak tartott pártokkal együttműködve kiáll a szerződések módosításának szükségessége mellett.
️ Ez ugyanaz a von der Leyen, aki az európai parlamenti választásokon legnagyobb veszteséget szenvedett liberálisok és zöldek szavazataival lett bizottsági elnök, és kategorikusan elutasította a politikai együttműködést az európai parlamenti választásokon megerősödött jobboldali frakciókkal, az ECR-ral és a Patriótákkal.
️ Az látszik, hogy egy európai oligarchia együttműködése fogja meghatározni az Európai Unió politikai irányvonalát, mindazok pedig, akik ezen az európai oligarchián kívül esnek, azokat igyekeznek perifériára terelni, európaiságukat megkérdőjelezni és kiszorítani őket az európai párbeszédből. Nagyon rossz irány, hogy igyekeznek a valódi képviseleti jellegét aláásni, delegitimálni, és innentől kezdve őket az európai politikai diskurzusból kiszorítani.
Hihetetlen, hogyan árulja el ez a háborúpárti brüsszeli elit a választókat. Az emberek nem erre, hanem a változásra és a békére szavaztak.