A hétfőn ünnepélyes keretek között megnyitott magyar uniós elnökség - minden korábbi kritika dacára - a tervek szerint halad, mondhatni repülőrajtot vett, hiszen azt követően, hogy Orbán Viktor miniszterelnök július elsején átvette a soros elnökséget a belga kormányfőtől, találkozott az Európai Tanács elnökével, másnap már Kijevben tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, majd csütörtökön fogadta a Tanács főtitkárát.

👉 A kedd este hazánkba érkező Thérèse Blanchet főtitkárral és Didier Seeuws főigazgatóval nekem is volt lehetőségem személyesen találkozni. A főtitkár budapesti látogatása nagy jelentőségű, tekintettel arra, hogy minden uniós elnökségnek két szintje van, egy politikai szint, illetve egy úgynevezett gépház, amelyet a brüsszeli állandó képviselet és a Tanács főtitkárságának együttműködésében kell működtetni. Ennek keretében több mint 120 jogalkotási dossziét kell menedzselni, több mint 1500 munkacsoporti, valamint 37 tanácsülést, 16 informális tanácsülést európai közösségi csúcsot kell megszervezni, amelyeket lebonyolítani és utókövetni is kell. A látogatás azt jelzi, hogy a hangos, de szűk kisebbség korábbi aggályai ellenére adottak a jó munkakapcsolat, az együttműködés feltételei.

Ezen túl azt is fontos látni, hogy az európai parlamenti választások eredménye egyértelműen azt mutatja, hogy az európai polgárok változást akarnak. Világos az is, hogy a változásnak milyen területeken és milyen irányban kell megtörténnie: a szomszédunkban zajló háborúra, versenyképességünk romlására, az illegális migrációra, illetve a demográfiai hanyatlásra az EU gyakran elhibázott válaszokat adott. A magyar elnökség felelőssége, hogy a változás lehetőségét felmutassa, a változás reményét pedig életben tartsa Európában.

Tegyük naggyá Európát!

A súlyos viharkárok ️ miatt 7️⃣0️⃣ millió forint gyorssegélyt kap a Szentendrei Skanzen

A békéért lépéseket kell tenni, magától nem jön el.

Magyarországnak nincs akkora súlya, hogy elhozza a békét, de a soros EU-elnökség alatt tudunk eszközök lenni a békét akaró emberek kezében, és…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média